Nemzetközi szintre lép a magyar Donably közösségi támogatásokat gyűjtő cég

A közösségi finanszírozás piaca meghaladta az 1,3 milliárd dolláros értéket világszinten; erre a területre tervez belépni nemzetközi szinten a magyar Donably - közölte a támogatói mikrotranzakciók piacán tevékenykedő startup az MTI-vel.Papp Csaba, a Donably alapítója közleményükben elmondta, hogy a tavalyi indulásuk óta 2-3 havonta megduplázzák a bevételeiket és egyre nagyobb neveket csábítanak át az oldalra. Ez szerinte részben a működési modelljüknek köszönhető, sokkal kevesebb költséggel számolnak ugyanis, mint a szinte monopol helyzet lévő Patreon, ráadásul a rendszerükön keresztül küldött támogatások ajándéknak minősülnek és nem áfa kötelesek.
    

A cég tájékoztatása szerint a Patreon egy 1000 forintos felajánlás után 30-40 százalék költséget von le a szolgáltatásaiért, ezzel szemben az angol bejegyzésű, de magyar fejlesztésű és tulajdonú Donably 5-10 százalék jutalékkal működik. A Donably befektetői - húsz éve az IT-szektorban és a startupok fejlesztésén dolgozó magánszemélyek - eddig hozzávetőleg 100 ezer eurót fordítottak a szolgáltatásra. Egyelőre az alapítók még tudják finanszírozni a vállalkozást, ugyanakkor már tárgyaltak magyar befektetési alappal esetleges tőkebevonásról - válaszolták az MTI kérdésére.
   

Jelezték, hogy a piaci tapasztatok alapján 8-10 év mire azt a forgalmat elérheti a szolgáltatás, amikor egy részleges vagy teljes exit szóba jöhet. Ebben a Patreon jelenlegi helyzete a viszonyítási alap, amelyet a legutóbbi tőkebevonás 4 milliárd dollárra értékelt - tették hozzá. A Donably forgalma augusztusra 5 millió forintra nőtt; a szeptember viszont a cég tájékoztatása szerint számottevő új ügyfél megjelenése eredményeképpen ugrásszerű növekedést hoz majd.
    

A Donably felületén az elmúlt hónapban több mint ötezren küldtek felajánlást az oldalt használó hatszáz támogatásgyűjtő számára. Augusztusban csatlakozott hozzájuk például a Speedzone.hu, amely első, most is futó kampányában eddig több mint 3,5 millió forintot gyűjtött össze. Az év első felében Ljasuk Dimitry, független filmes és környezetvédelmi aktivista három kezdeményezésében összesen 22 ezer eurót szerzett jótékonysági célokra.
    

A közösségi támogatói kampányok területén itthon és nemzetközi szinten is legismertebb Patreon nevű felület 2020-ban több mint kétszázezer adománygyűjtővel és hatmillió adományozóval rendelkezett. Az elmúlt két évben ehhez képest is robbanásszerűen nőtt a piac, részben a koronavírus miatti lezárások miatt - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com