A műanyagot villanyáramként, illetve építőanyagként újrahasznosító ötletek kapták a fődíjat egy startupversenyen

A műanyagot villanyárammá alakító Prometheus 42, valamint a tengerben található műanyagdarabokból alternatív építészeti anyagot készítő Moseanic nyerte el a fődíjat a Klímainnovációs Közösség által meghirdetett Startup Plastic Surgery programot lezáró versenyben - közölte a Klímainnovációs Közösség szerdán az MTI-vel.Ennek köszönhetően az MFB csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkebefektetőtől a két startup 15-15 millió forintos befektetést kapott. A közlemény szerint már második alkalommal rendezték meg a Startup Plastic Surgery akcelerátor programot lezáró versenyt december 1-jén.
    

Kiemelték, a Klímainnovációs Közösség által indított kezdeményezés az első olyan startupoknak szóló program Magyarországon, amely a műanyaghasználat újragondolását és a műanyagot érintő kihívások kezelését célzó startupoknak kínál segítséget. A négy hónapig tartó programot lezáró versenyben további különdíjakat is kiosztottak. A zsűri elismerését a Skoonex elnevezésű startup egy két elemből álló, környezetbarát fogkefével szerezte meg, amely újrahasznosított alumíniumvázból és cserélhető, 100 százalékban újrahasznosítható műanyagfejből áll.


A Standardgreen pedig azzal, hogy elsősorban lakossági felhasználók részére kínál online elérhető, egységesített visszaváltható göngyöleg csomagolásban elérhető környezetbarát termékeket, amelyekkel alapjaiban megváltoztathatják a fogyasztói "vedd meg és dobd el" magatartást. Az előbbi startup a Rossmann, utóbbi a PANNON Pro Innovations különdíját nyerte el.
    

A Klímainnovációs Közösség 2013 óta több mint 200 startupot támogatott: mentorálást biztosítottak számukra, illetve 1 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást osztottak szét a legjobb csapatok között. A közösség 2020-ban indította el a Startup Plastic Surgery programját, amely a műanyag teljes életciklusában megjelenő innovációs megoldásokra fókuszál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com