MÁV: már minden belföldi InterCityn lehet okosjeggyel utazni

Már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy, ezáltal ez a szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint 80 város felé - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat enyhén pozitív, így mérsékelt emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

AKI: csökkent a búza és a kukorica termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési búza, valamint a takarmánybúza és a takarmánykukorica ára Magyarországon tavalyhoz képest, de még egyik se érte el a 2021-es szintet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.

Sikeres félévet zárt az UBM Holding Nyrt.

Sikeres félévet zárt az UBM Holding Nyrt., a cégcsoport történetének legmagasabb 6 havi árbevételét és adózás utáni eredményét érte el.

Fülöp Attila: gyermekvédelemben lévő fiatalok számára indulnak szőlészeti képzések Baranyában

Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal.

Nagy Márton: az infláció letörése és a gazdasági felzárkózás a legfontosabb feladat

Az infláció letörése és a gazdasági felzárkózás folytatása a legfontosabb feladat idén - jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter Budapesten, a Magyar Multi Program szerdai zárókonferenciáján.

KIM-helyettes államtitkár: fontos az egyetemek és a gazdaság közötti együttműködés

Az egyetemek és a gazdaság összekapcsolásának ügye kiemelten fontos, 2018 után dimenziót váltott a kormány ezen a területen - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára.

Agrárminisztérium: öt és félmilliárd forint érkezik az anyajuhtartókhoz

Megkezdődött a termeléshez kötött anyajuhtartás támogatások kifizetése.

Virág Barnabás: egyre gyorsabb ütemben mérséklődhet az infláció

A következő hónapokban a fogyasztóiár-index előbb lassú, majd egyre gyorsabb ütemű mérséklődése várható; az év végére egyszámjegyű infláció elérése gazdaságtörténetileg nagy eredmény lesz - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Az MNB változatlanul hagyta idei, de növelte 2024-es inflációs prognózisát, csökkentette idei növekedési előrejelzését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul 15,0-19,5 százalékos sávban hagyta idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében, de növelte jövő évi várakozását, ugyanakkor 0-1,5 százalékra mérsékelte 2023-as GDP előrejelzését.

Szijjártó: a kormány nemmel szavazott a földgázfelhasználás csökkentését célzó brüsszeli javaslatra

Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést ír majd elő a földgáz felhasználását illetően - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Április közepétől foodora néven működik a foodpanda

Április közepétől foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad - közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője kedden Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján.