Márciusában az építőipari termelés volumene 10,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Márciusban az ipari termelés 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt a termelés.
A jó nemzetközi hangulatban emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX index, miután csütörtökön sikerült a lélektanilag fontos 40 ezer pont felett befejezni a kereskedést - írta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője pénteken.
Már több mint 608 ezerre nőtt az egyéni vállalkozók száma.
Csaknem háromszáz millió forintból épít új raktárat és szerez be eszközöket a villamoshálózatok tervezésével és kivitelezésével foglalkozó Délvill Kft. Békéscsabán - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A jogszabályok egyértelműen megkövetelik a fenntarthatósági követelmények figyelembevételét az uniós forrásokból támogatott beruházások megvalósítása során.
A magyar gazdaság növekedési képessége erős, az első negyedévi GDP-növekedés 8 százalék fölötti lehetett a jegybank adatai szerint, ebből kiindulva kedvezőek a kilátások, az egész évre 4 százalék körüli növekedés "benne van a magyar gazdaságban".
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai a személyijövedelemadó-bevallás miatt 2022. május 16. és 20. között rendkívüli, hosszabb nyitvatartással várják az ügyfeleket - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,44 pontos csökkenéssel, 40 808,91 ponton nyitott csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A Föld napja alkalmából és a TeSzedd kampányhoz kapcsolódva országszerte 367 helyszínen több ezer közutas munkavállaló 350 tonna szemetet gyűjtött össze a társaság kezelésében lévő utak és pihenőhelyek környezetében április 22-én és május 4-én - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A nyitásban csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében az elemző szerint.
Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatók a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra felhívás vonatkozásában - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.