KSH: tavaly 5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, az egy hónappal korábbi szintet 0,3 százalékkal haladták meg, az év egészében pedig átlagosan 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

Csökkenéssel kezdhet a tőzsde

Mérsékelt csökkenéssel kezdheti a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Európa legnagyobb logisztikai szoftvercége felvásárolja a magyar Nexogent

A logisztikai szegmens egyik legnagyobb globális szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldásaival nemzetközileg is elismert magyar Nexogent - közölték a cégek az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: kiemelkedő munkát végeztek a zalai gazdálkodók

A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Majdnem 7 százalékkal nagyobb az európai almakészlet az egy évvel korábbinál

A kedvező termésnek köszönhetően majdnem 7 százalékkal több az alma az európai tározókban, mint egy éve - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet csütörtökön közzétett tájékoztatásában.

Elemző: az élelmiszerárstop az inflációs hatásokat tompítja

A hat alapvető élelmiszerfajtára bevezetett árstoppal a lakosságot kedvezőtlenül érintő inflációs hatásokat akarja tompítani a kormányzat - jelezte a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Agrárminisztérium: ismét elérhető lesz az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák.

Energiahivatal: nőtt a földgáz és a villamosenergia-felhasználás októberben

Tavaly októberben nőtt a magyar földgáz és a villamosenergia-felhasználás - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.

BUX: 54 400,08 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,76 pontos csökkenéssel, 54 400,08 ponton nyitott csütörtökön.

Elektromos töltőhálózat menedzselő platformot fejleszt a Smart Service Kft.

Elektromos töltőhálózat menedzselő platformot fejleszt konzorciumban a Smart Service Kft., a 302 millió forintos összköltségű projekthez 209 millió forint támogatást nyert a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására szóló pályázaton - közölte a társaság az MTI-vel.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

Hitelbiztosító: a csődök számának növekedésétől tartanak a kelet-európai vállalatok

A kelet-európai régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz az idén a csőd - közölte az Atradius hitelbiztosító szerdán az MTI-vel 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült elemzése alapján.