Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat nyomán pozitív nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

GreenDependent: a magyar háztartások energiafogyasztása odafigyeléssel 7-10 százalékkal csökkenhet

Az elmúlt kilenc évben az EnergiaKözösségek versenyében résztvevő háztartások átlagos energiamegtakarítása 7-10 százalék között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30 százalékot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest.

Jövőre kezdik építeni a BMW Group debreceni gyárának épületeit

A jövő év elején kezdődnek a BMW Group jövőbeni debreceni gyárának első épületkivitelezési munkálatai, így a központi irodaépület és a képzési központ építése, egyben új álláshelyeket hirdetnek meg - közölte a német cég szerdán az MTI-vel.

Magyarország versenyképessége az MNB szerint nem változott az utóbbi egy évben

Magyarország továbbra is a 18. helyen áll az Európai Unió versenyképességi rangsorában, ugyanakkor pozíciója ezen a téren a visegrádi régió átlagánál kedvezőbb - mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

PM-államtitkár: a forrásfelhasználásban kitüntetett szerepe van az eredményességnek

A projektek hatékony megvalósítása központi kérdéssé vált az egész világon, a rendelkezésre álló források nem végtelenek, ezért felhasználásuk során kitüntetett szerepe van az eredményességnek.

ITM: a fogyasztóvédelem helyretette a hiányos vagy félrevezető tájékoztatásokat a maszkokon

November elsejétől ismét kötelező a maszkviselés a közösségi közlekedésben.

AM: a Fertőd vidéki sárgarépa is uniós oltalmat kapott

Az Európai Bizottság november 3-i döntésével a Fertőd vidéki sárgarépa elnevezés uniós oltalomban részesült.

Megújította együttműködését az MNB és az NMHH

Több ponton kiegészítette és korszerűsítette eddigi együttműködési megállapodását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) annak érdekében, hogy a jegybank hatékonyabban szűrje ki a jogsértő reklámokat - tájékoztatták az intézmények szerdán az MTI-t.

Szijjártó: egyértelmű sikertörténet a magyar-dél-koreai gazdasági együttműködés

Egyértelmű sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés, ami abból is látszik, hogy az elmúlt húsz évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene a tízszeresére nőtt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

BUX: 54 643,97 pont, +0,17 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,07 pontos emelkedéssel, 54 643,97 ponton nyitott szerdán.

Nem vár jelentős erősödést az elemző

A Richter kivételével nem várható jelentős emelkedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényeinek árfolyamában szerdán - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.