A munkát terhelő adók csökkennek, a gazdaság nő - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videójában.
Az Erste Bank együttműködési megállapodást köt a Deutsche Leasing Hungariával, októbertől együttműködésben szolgálják ki az ügyfeleket - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Öt pályázati kiírás keretében összesen 243 korszerű, környezetkímélő, EURO6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotorral hajtott autóbusz érkezhet ez év végén és 2022-ben a Volánbuszhoz.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Újra el lehet jutni Budapestről Zürichbe hálókocsival; a Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Svájc legnagyobb városába - közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Magyarország folyó áron számított bruttó hazai terméke (GDP) 2020-ban 11,5 milliárd forint híján 48 ezer milliárd forint volt, változatlan árakon számítva 4,7 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva.
A magyar gazdaság sikeréhez szükség van a vállalkozók és a kormányzat közötti hatékony együttműködésre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,78 pontos emelkedéssel, 53 592,58 ponton nyitott hétfőn.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Az augusztusi, közel 52 ezer pontos záróértéket követően szeptemberben ismét rekordot döntött a BUX index: a hónap folyamán alkalmanként az 53 ezer pontot is átlépte, végül 52 855 ponton zárt, amely 1,7 százalékos emelkedést jelent augusztushoz képest.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A flydubai légitársaság októbertől járatokat indít Budapestre és Varsóba - a dubaji székhelyű légitársaság hetente négyszer szállít utasokat a Dubaj nemzetközi repülőteréről a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre (BUD) és naponta a Varsó Chopin repülőtérre.
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az Európai Unióban - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
A kormány kiemelt figyelmet fordít az 5G technológiára épülő ipari megoldásokra, ennek fontos mérföldköve lesz az 5G magán mobilhálózat kiépítése a Fényeslitkén létesülő intermodális terminálon.
