Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint meghaladja a 700 millió forintot az idén bevezetett pótdíjfizetési könnyítések pénzbeli megtakarítása az ügyfeleknél és a társaságnál.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.
A Vidékfejlesztési program keretében 20 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, gomba előállító üzemek fejlesztését támogató felhívásra szeptember 13-tól lehet a pályázatokat benyújtani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az agrártárca keddi közleménye szerint.
Az idén január és augusztus között csaknem négyszer annyi, diákokat toborzó álláshirdetés jelent meg a Profession.hu oldalán, mint 2020-ban - közölte az állásportál a saját adatbázisa alapján kedden az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,53 pontos emelkedéssel, 52 924,25 ponton nyitott kedden.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor éves összevetésben 7,7 százalékkal csökkent.
Tovább emelkedhet a BUX-index kedden, amennyiben fennmarad a jelenleg tapasztalható, enyhén pozitív nemzetközi befektetői hangulat az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos, hogy a tanulók iskolája nem lehet a közép-magyarországi régióban.
A kormányzat aktívan segíti az idei szüret eredményes lebonyolítását, ennek ellenére egyes szőlőfelvásárló pincészetek méltatlan és piaci szempontból is indokolatlanul alacsony árat ajánlanak a szőlőért. Nem érdemelnek fejlesztési forrásokat a szőlőtermelőkkel tisztességtelen felvásárló cégek.
A Covid-19 járvány sokkhatásainak hosszútávú következményeit szedte csokorba a Magyar Nemzet online oldalán megjelent hétfői írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagos állománydíja a második negyedév végén 44 ezer forintra csökkent az előző negyedévben mért 46 ezer forintról - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves indexéről hétfőn az MTI-t.