Növekedik a hajléktalanok száma Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában már minden kétszázadik ember hajléktalan, ami négyszázalékos emelkedést jelez kevesebb mint egy éven belül - közölte csütörtökön a Shelter nevű jótékonysági szervezet.
Hajléktalanként élt világsztárok

Hajléktalanként élt világsztárok

Chris Pratt, Ella Fitzgerald, de például Jennifer Lopez is megjárta a legnagyobb mélységét a siker előtt.

Fülöp Attila: felkészült a hajléktalanellátó rendszer a kihívásokra

Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

KDNP: a hajléktalanokat érintő módosítás célja a gondoskodás

A hajléktalanokról való gondoskodást, a velük való törődést nevezte a közterület-használatot érintően hétfőn életbe lépő változtatások elsődleges céljának Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári: a közterületen való élet tiltásának az emberélet megmentése a célja

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

A Kormány intézkedései a hajléktalan emberek méltóságát szolgálják

A hajléktalan emberek méltóságát nem az segíti, aki amellett érvel, hogy az utcán éljenek, hanem az, ha megfelelő körülményeket és hozzáférhető ellátórendszert biztosítunk a számukra.

Megújult a máltai szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi központja

Átadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) megújult sátoraljaújhelyi központját csütörtökön.

Czibere: eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye

Eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye, a rendkívüli hideg miatt szombaton kiadott riasztás óta több mint harminc hajléktalan embert nem a számukra fenntartott, hanem más típusú szociális intézményekben helyeztek el.

Közel 3 ezer, utcán alvó hajléktalant számoltak össze Párizsban

Közel 3 ezer, az utcán éjszakázó hajléktalant számoltak össze a múlt héten Párizsban - jelentette be szerdán Bruno Julliard, a francia főváros alpolgármestere.

Czibere: a hidegben figyeljünk jobban a hajléktalan emberekre!

A kormányzat azt kéri, hogy a közelgő hidegebb időszakban mindenki fokozottabban és érzékenyebben figyeljen oda az utcán élő hajléktalan emberekre és azokra is, akiket otthonukban a kihűlés veszélye fenyegethet.

Czibere: országosan 72 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

Menhely Alapítvány: a hajléktalanellátás már nyáron felkészül a téli krízisidőszakra

A hajléktalanellátással foglalkozó szervezetek már nyáron felkészülnek a téli krízisidőszakra, együttműködési szándéknyilatkozatban rögzítik a kiegészítő szolgáltatásokat, amelyeket télen nyújtanak a hajléktalan embereknek.