Legalább hét ember meghalt, további 150-en pedig megsebesültek Újdelhiben az állampolgársági törvény módosítása elleni tüntetésen - közölték indiai rendőrségi források kedden.
Újabb idős beteg veszítette életét az új koronavírus okozta fertőzés következtében az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban, ahol már 160 fölé emelkedett a betegek száma - közölte a tartomány kormányzója Attilio Fontana egy hétfői rádió-interjúban.
Hatan meghaltak az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet szíriai létesítményei ellen hétfőre virradóra végrehajtott izraeli légicsapásokban - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Hat ember holttestét találták meg, és további eltűntek után kutatnak, miután kedd reggel beszakadt egy út Északnyugat-Kínában, és egy arra közlekedő busz a hirtelen nyílt árokba zuhant - olvasható a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán.
Elsüllyedt egy migránsokat szállító gumicsónak az Égei-tengeren, a délnyugat-törökországi Fethiye üdülőváros partjainál.
Ukrán források szerint 2019-ben is több százan haltak meg harci cselekmények közben a Donyec-medencében dúló fegyveres konfliktusban - hozta nyilvánosságra csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Lövöldözés volt Moszkva belvárosában csütörtök kora este.
Aknagránátos támadás érte Szíria felől a délkelet-törökországi Akcakale határvárosnál található katonai őrhelyet.
Bűnösnek vallotta magát illegális bevándorlás elősegítésére szőtt összeesküvésben hétfőn Londonban annak a bolgár rendszámú kamionnak a sofőrje, amelynek hűtőkonténerében október végén 39 vietnami állampolgárt holtan találtak Anglia délkeleti részén.
Gázrobbanás következtében 15 ember életét vesztette és további 9 megsérült egy szénbányában a Kína északi részén fekvő Sanhszi tartományban - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.
Fegyveres csoport ütött rajta szerdára virradó éjjel a tádzsik-üzbég határ egyik tádzsik határőrposztján, az akcióban és a tádzsik belügyi alakulatok ellentámadásában 17 ember vesztette életét.
Harminckilenc holttestet találtak egy kamionban Angliában.