Letartóztattak egy csákánnyal rendőrökre támadó férfit és fenyegetőző apját

Letartóztatta a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra azt a férfit, aki csákánnyal támadt rá a rendőrökre, valamint a hatóság munkatársait fenyegető apját is - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

NMHH: kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt indul eljárás a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben

Ismét a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt indul eljárás a Rádió 1 Balázsék című műsorszámával szemben - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal az ALDI Magyarországgal szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia

Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában.

NMHH: több mint félmillió gyermekpornográf felvétel eltávolítását kezdeményezték tavaly világszerte

Megjelent a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az INHOPE (International Association of Internet Hotlines) 2023-ra vonatkozó éves jelentése.

Szabolcsi dohánytermelők ellen indított eljárást a NAV

Regisztrált szabolcsi dohánytermelők ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint a gazdálkodók illegálisan próbáltak meg értékesíteni szárított dohányleveleket, valamint adózatlan cigarettát tároltak telephelyeiken.

Folytatja együttműködését az NMHH és az NKE

Folytatja együttműködését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Hamis útlevelekkel szállított kutyákat egy szerb férfi

Kilenc kutyát szállított hamis útlevelekkel Magyarországon keresztül Lengyelországba egy szerb férfi, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópálya hetényegyházi pihenőjéből már nem engedték tovább - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Adózatlan cigarettát talált a NAV egy gazdátlan autóban Bocskaikertben

Egy gazdátlan autóban 12 500 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Elfogadta első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport

Elfogadta és benyújtja a kormánynak első éves jelentését a Korrupcióellenes Munkacsoport - közölte az Integritás Hatóság hétfőn az MTI-vel.

Több mint 30 éves a 112-es segélyhívó szám

Több mint 30 éves a 112-es segélyhívó szám - tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.

NAV: hamis cipőket, ruhákat, parfümöket és ékszereket találtak egy budapesti raktárban

Több mint 23 ezer pár hamis cipőt, 1500 különféle márkájú ruhát és parfümöt, valamint több száz ékszert foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti raktárépületben.