Diákhitel: alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt

Alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

AM: kárenyhítő juttatás igényelhető aszálykár után

Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely szerint idén az ország egész területén aszályhelyzet volt, így az érintett termelők mindenhol kaphatnak kárenyhítő juttatást, ha az egyéb feltételeknek is megfelelnek.

Schanda: keddtől igényelhető a nyelvtanulási diákhitel

Keddtől igényelhetik a felsőoktatási képzésben tanuló, a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatók a nyelvtanulási diákhitelt - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Gulyás: mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: már több mint 36 ezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását

Alig két hónap alatt már több mint 36 ezren igényelték valamelyik támogatást a családvédelmi akcióterv keretében - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-t.

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Kormánybiztos: már igényelhető a falusi csok

Hétfőtől igényelhető a falusi csok a pénzintézeteknél - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel

Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.

Szerdán még igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.

Emmi: még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre

Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben.
Eddig mintegy 1100-an igényelték a támogatást

Eddig mintegy 1100-an igényelték a támogatást

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást - tudta meg a hitelintézetektől az MTI. ...
Balog: a lelkipásztorok is igényelhetik a csokot

Balog: a lelkipásztorok is igényelhetik a csokot

A családok otthonteremtési kedvezményét (csok) azok a protestáns lelkipásztorok is igényelhetik, akiknek lakóhelyét a gyülekezet jelöli ki - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Bu...