A romok közül szabadítottak ki egy embert a tűzoltók, miután gázrobbanás történt egy zalaegerszegi házban hétfőn délelőtt - közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók.
Egy kanadai építészeti cég által tervezett torontói ikerház építészeti koncepciója vizuálisan egyetlen szerkezetnek tűnteti fel a két különálló szerkezetet, melyeket egy keskeny rés választ el egymástól középen. Az Ancerl Studio ezt a két szerkezet azonos formatervezésével és egyforma szöget bezáró
A DELUTION építészeti cég egy 70 négyzetméteres otthont épített az indonéz Cipulirben, egy sűrűn lakott környezetben egy 4 fős család és egy egyedülálló rokonuk számára. Az eredeti elképzelés egy ikerház építése volt, azonban a 1,5 négyzetméteres sikátoron keresztül megközelíthető telken nem volt el
Egy nagyon keskeny ljubljanai telek lett a szlovén Arhitektura építészeti cég The Double Brick House projektjének helyszíne, amely egy két család számára otthont biztosító modern ikerház. Az építészeti stúdió a két lakórészből álló, összekapcsolt rezidenciát egy szokatlan 30 méter hosszú és mindössz
Az ikerház gondos megtervezésének köszönhetően, ez a családi nyaraló biztosan kiválóan szolgálja az ott lakókat.
A két családot egymástól üvegezett átjáró választja el, festői kilátással a tengerre...
A Dél-Tirolban megvalósuló projekt a természet szépségét eleveníti meg az építészet eszközeivel.
A modern ikerházakat a Peter Pichler Architecture tervezte meg Bolzano városának közelében. Az egyik...
