KSH: novemberben 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhült októberben a termelői árak éves csökkenése az euróövezetben

Havi bázison emelkedtek októberben a termelői árak, enyhült így az éves termelőiár-defláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.

György László: újra növekvő pályára álltak a reálbérek

A legutóbbi mért havi adatok alapján már nőttek a reálbérek Magyarországon, az emelkedést segítette, hogy a kormány az ígért év vége helyett már októberre egyszámjegyűre szorította le az inflációt - mondta György László kormánybiztos az M1 aktuális csatornán pénteken.

GVH-elnök: a versenyhatóságok Európa-szerte részt vesznek az infláció elleni küzdelemben (2. rész)

A hirtelen árrobbanás időszakában Európa-szerte hadrendbe állították a versenyhatóságokat az infláció elleni küzdelemben, amely új dimenzióval bővítette a feladatokat - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke kedden a VI. Magyar Versenyjogi Fórumon, Budapesten.

GVH-elnök: a versenyhatóságok Európa-szerte részt vesznek az infláció elleni küzdelemben

A hirtelen árrobbanás időszakában Európa-szerte hadrendbe állították a versenyhatóságokat az infláció elleni küzdelemben, amely új dimenzióval bővítette a feladatokat - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke kedden a VI. Magyar Versenyjogi Fórumon, Budapesten.

Októberben tovább csökkentek a német termelői árak

Októberben az előző évi magas bázisról már sorban a negyedik hónapban csökkentek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.

Lengyelországban mérséklődött az infláció októberben éves szinten

Lengyelországban mérséklődött az éves infláció októberben, ugyanakkor nőttek a fogyasztói árak szeptemberhez képest a statisztikai hivatal szerdán ismertetett végleges adatai szerint.

Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak októberben

Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak októberben éves és havi összevetésben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.

Spanyolországban szeptember után októberben is 3,5 százalék volt az infláció

A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban az előzetes becslésnek megfelelően szeptember után októberben is 3,5 százalék volt - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) kedden közzétett végleges adataiból.

Nagy Márton: a gazdasági növekedés helyreállítása a következő nagy feladat, az inflációt már visszaszorítottuk

A gazdasági növekedés helyreállítása a következő nagy feladat, az inflációt már visszaszorítottuk - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

Lassult októberben az éves infláció Romániában

Romániában a szeptemberihez képest 0,7 százalékponttal 8,1 százalékra lassult októberben az éves infláció - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Októberben felgyorsult az éves infláció Csehországban

Októberben 8,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 6,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.