Több mint 1,3 milliárd forintra emelkedett a Gloster rendelésállománya az év elején

Az első negyedévben csoportszinten 1,32 milliárd forintos nyitott rendelésállománnyal kezdte az évet a Gloster Infokommunikációs Nyrt., amely 500 millió forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Latorcai Csaba: a jövőbe érdemes fektetni

Az elmúlt évtized informatikai eredményei bizonyítják, hogy a jövőbe érdemes fektetni - mondta Latorcai Csaba területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár a 32. Networkshop konferencia szerdai megnyitóján a veszprémi Pannon Egyetemen.

Eladja a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészét az SAP

Eladja a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészét az SAP, a fogyasztói és ügyfélélmény menedzsment szoftvert fejlesztő cégből az SAP 423 millió darab részvényét a Silver Lake és a CPP Investments veszi meg 7,7 milliárd dollárért - közölte az SAP Hungary az MTI-vel csütörtökön.

Két nap múlva újra útnak indulnak a Google Utcakép autói

Csütörtöktől újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói; a következő hónapokban többek között Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják - tájékoztatott a Google Magyarország az MTI-nek küldött közleményében.

Márciusban újranyit a Neumann Társaság szegedi informatikatörténeti kiállítása

A téli szünet után, március 5-én újranyit a Neumann Társaság szegedi informatikatörténeti kiállítása a Szent-Györgyi Albert Agorában - tájékoztatta a tudományos civil szervezet kedden az MTI-t.

Ipari környezetre optimalizált hálózati védelmi megoldásokat fejlesztettek az SZTE részvételével

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közreműködésével fejlesztett a Balasys IT Zrt. korszerű technológiákat ötvöző, ipari környezetre optimalizált kiberbiztonsági feladatokat ellátó hálózati védelmi megoldásokat.

Online e-matrica lekérdező felületet indított a NÚSZ Zrt.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására - közölte a szolgáltató kedden az MTI-vel.

Magyar Telekom: idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv

A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv.

A kiberkockázatok csökkentése érdekében együttműködik a jegybank és a kibervédelmi intézet

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ-NKI) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében.

Magyarországi bankokkal tartott kibergyakorlatot a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Magyarországi bankokkal tartott kibergyakorlatot a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Ericsson: világjárványoktól és energiaválságoktól tartanak leginkább a magyar cégvezetők

A világjárványoktól és energiaválságoktól tartanak leginkább a magyar cégvezetők az Ericsson üzleti ellenállóképességet vizsgáló legfrissebb jelentése szerint - közölte a svéd távközlési berendezésgyártó az MTI-vel csütörtökön.

TIM: a győri digitális élményközpont megváltoztatja a gyerekek elképzeléseit az informatikusi pályáról

A győri digitális élményközpont és az ehhez hasonló intézmények elengedhetetlenek, mert megváltoztatják a gyerekek elképzeléseit az informatikusi pályáról, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen válasszák ezt szakmájuknak.