Gyorsult az amerikai lakóingatlanok áremelkedési üteme decemberben

Decemberben gyorsult a lakóingatlanok árnövekedése az Egyesült Államokban éves szinten, részben az alacsony jelzáloghitel-kamat miatt, illetve a mérsékelt kínálat hatására.

Varga Mihály: az elmúlt 10 év legtöbb lakása épült 2019-ben

Tíz éve nem épült ennyi lakás Magyarországon, mint tavaly, amikor is a lakásépítések száma 21 127 volt, ez az érték 2010-ben 20 823-at tett ki - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb lakásépítési adataira reagálva.

Több mint 5 milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be Cannes-ban az ingatlanszakmai kiállításon

Több mint 5 milliárd eurónyi magyarországi fejlesztést mutatnak be a Magyarország-Budapest-standon, Cannes-ban, a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán a MIPIM-en, ahol az érdeklődők állami és a magán beruházásokat is megismerhetik.

A Cordia megvásárolta a lengyel Polnord ingatlanfejlesztő többségi részesedését

A magyar tulajdonú Cordia International Zrt. lakóingatlan-fejlesztő 31,7 millió euró értékű tőkeemeléses tranzakció formájában megvásárolta az egyik legnagyobb lengyelországi ingatlanfejlesztő vállalat, a Polnord 63,7 millió darab részvényét.

Élénk kereslettel és enyhébb forgalommal indult a lakáspiac a Duna House adatai szerint

Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét vásárlásokban, mutatja ezt az is, hogy januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához képest 8 százalékkal kevesebb.

Újabb körben hirdet meg nagy értékű ingatlanokat a nemzeti vagyonkezelő

Ismét meghirdet nagy értékű ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az elektronikus aukciós rendszerben.

Jelentősen csökkent a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban decemberben

Jelentősen visszaesett a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban decemberben, mert hiába csökkennek a jelzáloghitel-kamatok, a szűkös kínálat fékezi a forgalmat.

Befektetőt vont be Váci úti fejlesztésébe az Optima

Részben értékesítette a budapesti Reno Udvart az Optima Befektetési Zrt., a befektető a nemzetközi hátterű Chi Fu Befektetési Csoport leányvállalata.

Emelkedett a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban decemberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett és 13 éves csúcsra ugrott a megkezdett lakóingatlan-építések száma decemberben az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az alacsonyabb jelzáloghitel-kamatok élénkítik az ingatlapiacot és támogatják a szélesebb gazdaságot.

A bíróság szerint az ingatlanközvetítő kizárólagos megbízása esetén is értékesítheti ingatlanát a tulajdonos

A bíróság szerint sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét az a szerződéses rendelkezés, amely az ingatlanközvetítő kizárólagos megbízása esetén nem teszi lehetővé, hogy a fogyasztó az ingatlanát maga is értékesíthesse.

Money.hu: az új lakások és az építkezések bővítették a lakáshitelpiacot tavaly

Az új lakások és az építkezések hitelei bővítették tavaly a lakáshitelek piacát, a használt lakások hitelezése alig nőtt - derül ki a money.hu pénteken közölt összefoglalójából.

Tavaly is decemberben volt a legalacsonyabb az ingatlanpiaci forgalom a Duna House szerint

Az ingatlanpiaci tendenciáknak megfelelően, tavaly is decemberben volt a legalacsonyabb forgalom, a 12. hónapban 10 127 ingatlan cserélt gazdát, ami 4 százalékkal több a 2018-asnál - közölte a Duna House pénteken a tőzsde honlapján.