A szakszervezet és a vezetés között folyó tárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában csütörtökön - tájékoztatta a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) az MTI-t.
A technológiai környezet változásaihoz igazodó, gyors alkalmazkodás a fejlődés kulcsa - mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn az Ipar Napjai szakkiállítás megnyitójához küldött videoüzenetében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idei első nyolc hónapban 13,7 százalékkal csökkent a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Három hónap viszonylag erős növekedés után augusztusban enyhén csökkent az ipari termelés Németországban, ami arra utalhat, hogy veszített lendületéből a legnagyobb európai gazdaság a koronavírus-járvány által okozott sokk utáni kilábalás folyamatában.
Az ipari termelés augusztusban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Júliusban rekordmértékben nőtt a japán ipari termelés az előző havihoz képest a tokiói gazdasági és kereskedelmi minisztérium közleménye alapján.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari tesztpályán - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen csütörtökön.
Az ipari termelés éves visszaesésének júliusi, csekély gyorsulását (a júniusi 7,8 százalékról 8,1 százalékra) az előző évi kimagasló, 12,3 százalékos növekedést mutató bázisadattal magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
