David Machado, Davide Calí is a PesText Tavasz vendége lesz

A idei PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál tavaszi rendezvényén többek között a Boldogságmutató című regényével világhírűvé vált portugál David Machado, a komoly gyerekkönyvek szerzőjeként ismert olasz Davide Calí, valamint a holland Milo Van Bokkum írókkal találkozhat a közönség.

Húszmillió forinttal támogat több határon túli irodalmi szervezetet és folyóiratot a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány

Húszmillió forint támogatásban részesült több Kárpát-medencei irodalmi szervezet és folyóirat a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány jóvoltából: öt írószervezet és nyolc folyóirat kapott támogatást, amelyből hét Erdélyben, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján működik.

Fenyvesi Orsolya kapja az idei Sziveri János-díjat

Fenyvesi Orsolya költő, műfordító veheti át március 26-án az idei Sziveri János-díjat.

Hazafiatlansággal vádolják hazájában Mo Jen Nobel-díjas kínai írót

Egy kínai blogger pert indított egy pekingi bíróságon Mo Jen Nobel-díjas író ellen, mert szerinte a szerző könyvei "bemocskolják a Kínai Kommunista Párt hírnevét, kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt".

Czakó Gábor írót a KIM saját halottjának tekinti

Czakó Gábor írót, nyelvrégészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca sajtó- és kommunikációs főosztálya az MTI-vel.

Meghalt Czakó Gábor író

Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében - közölte a család az MTI-vel.

Csütörtökön kezdődik a Holtszezon irodalmi fesztivál Veszprémben

Csütörtökön kezdődik a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál Veszprémben.

Idén Balatonfüreden tartják a magyar széppróza napi gálát

Idén Balatonfüreden tartják a magyar széppróza napján rendezett gálát.

Mintegy száznyolcvan életmű vált szabadon hozzáférhetővé a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Mintegy 180 életmű vált ingyenesen hozzáférhetővé és letölthetővé a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) hétfőtől, a magyar kultúra napja alkalmából - áll az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szerdán MTI-hez eljuttatott közleményében.

Madách-ünnepséget rendeznek Balassagyarmaton

Madách Imrére emlékeznek születésének 201. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton.

Benedek Miklóst saját halottjának tekinti a KIM

Benedek Miklós Kossuth-díjas színészt, színházi rendezőt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a saját halottjának tekinti - közölte a tárca az MTI-vel.

Átadják az Arany Medál-díjat

Esztergályos Cecília színművész, Parti Nagy Lajos író-költő, Jordán Adél, Sodró Eliza, Trill Zsolt színművészek és Gauder Áron filmrendező vehetik át idén az Arany Medál-díjat.