MÁV-csoport: egy éve indult újra a személyforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon

Egy éve indult újra a személyforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, a Szeged és Szabadka között naponta közlekedő öt pár járatot eddig már mintegy 100 ezer utazáshoz vették igénybe – tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Fővárosi kormányhivatal: három járat utasait már kártalanítják a légitársaságok

Budapest Főváros Kormányhivatala az utasok jogainak érvényesítése érdekében összesen 15 légijárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt.

Március 15-től tavaszi menetrend szerint jár a gemenci erdei vasút

Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.

A Volánbusz három héten át vizsgálta járatain az ország- és vármegyebérletek használatát

A Volánbusz vonalainak több mint felén vizsgálta a május 1-jétől bevezetett ország- és vármegyebérletek használatát 2023. június 26. és július 16. között - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Törökországi járatokkal bővül a Wizz Air kínálata

A Wizz Air törökországi járatokkal bővíti a magyarországi kínálatát a következő hónapokban - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.

BKK: hosszabb útvonalon jár hétfőtől a 83-as troli

Hosszabb útvonalon és új, 83M jelzéssel jár a 83-as troli hétfőtől.

Megszakította az útját egy Wizz Air gép Budapesten

Műszaki hiba miatt megszakította útját Budapesten a Wizz Air Tiranából Berlinbe tartó járata kedden - tájékoztatta a légitársaság szóvivője az MTI-t.

Újra közlekednek a WizzAir járatai Magyarország és Spanyolország között

Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa

Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa

Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-eu...
Nosztalgiavillamos Budapesten

Nosztalgiavillamos Budapesten

Nosztalgiavillamos Budapesten.A 1074-es pályaszámú, E jelzésű, favázas nosztalgiavillamos halad Budapesten, a Liget téren 2015. december 5-én. A járat a Baross kocsiszín (Magdolna kapu) - Kápolna utca...
Lengyelország fokozott ellenőrzésnek vet alá egyes repülőjáratokat

Lengyelország fokozott ellenőrzésnek vet alá egyes repülőjáratokat

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelország fokozott ellenőrzésnek veti alá a "potenciálisan veszélyeztetett irányokból" érkező, valamint oda induló repülőjáratokat - értesítette a saj...
Szellemvonatok

Szellemvonatok

Egyik menetrendben sem szerepelnek a fantomjáratok.Képzeljük el, hogy reggel, vagy este felszállunk egy olyan villamosra, metróra, vagy vonatra, amelyen senki más nem utazik rajtunk kívül! Ha úgy érez...