Több mint 400 előadást tartott 202. évadában a Miskolci Nemzeti Színház

Lezárult a Miskolci Nemzeti Színház 202. évada, amelyben összesen 405 előadásra csaknem 110 ezren váltottak jegyet - közölte a színház csütörtökön az MTI-vel.

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Fizetőssé vált a Trevi-kút hétfőtől, az első órában ötszázan váltottak jegyet, további háromezren pedig a következő napokra foglaltak időpontot - közölte Alessandro Onorato, a római főpolgármesteri hivatal idegenforgalmi tanácsosa a szökőkútnál tartott tájékoztatón.

Elindult a jegyértékesítés

Száznyolcvan nappal a verseny előtt elindult a jegyértékesítés a július 14-én sorra kerülő Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelynek idén is a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont.

Pénteken indul a jegyértékesítés

Pénteken délelőtt 10 órakor indul a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a Budapest-Philadelphia járatra

A Budapest-Philadelphia járatra hétfőn indul a jegyértékesítés, így már lehet helyet foglalni a jövő májusban induló repülőgépekre - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra

Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére.

Elindult a jegyértékesítés az első hazai meccsre

Hétfőn 10 órakor megkezdődött a jövő keddi magyar-bosnyák labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésre szóló jegyek értékesítése.

MLSZ: korlátozott számban újra kaphatók jegyek

A debreceni Nagyerdei Stadion vendégszektorát is hazai szurkolók foglalhatják el szombaton, ezért korlátozott számban ismét kaphatók jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésére, Izrael ellen.

A Volánbusz-jegyek már a MÁV-appból is megvásárolhatók

A Volánbusz járataira szóló menetjegyek - a busztársaság saját jegyértékesítési hálózatán kívül - már nemcsak a MÁV-Start pénztáraiban és jegykiadó automatáiban, hanem - 5 százalékos kedvezménnyel - a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban is megvásárolhatók - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés az izraeliek elleni mérkőzésre

Pénteken 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott izraeliek elleni Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésére.

Száz nap múlva rajt Szegeden, elindult a jegyértékesítés

Pontosan száz nappal a rajt előtt elindult a jegyértékesítés a június 12-16-án Szegeden sorra kerülő gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságra.

Kedden indul a jegyértékesítés az FTC hazai mérkőzésére

Keddtől lehet jegyet vásárolni a Ferencváros-Olimpiakosz mérkőzésre a labdarúgó Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában.