Ultramaratont futnak Brüsszelig az igazukat kereső tiltakozó szerbiai egyetemisták

Elindult pénteken Belgrádból a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták ultramaratoni váltófutó csapata Brüsszelbe, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az országban uralkodó társadalmi elégedetlenségre.

Fővárosi Ítélőtábla: tömegverekedésnél a néző is bátoríthatja az elkövetőt, és ezzel ő is bűnrészes lesz

Tömegverekedésnél a néző is bátoríthatja az elkövetőt, és ezzel ő is bűnrészes lesz - hívta fel a figyelmet Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője egy csütörtöki rendezvényen.

Ribai Csilla: a Fővárosi Ítélőtábla bírái kimagasló szakmai színvonalon végezték munkájukat tavaly

A Fővárosi Ítélőtábla bírái kimagasló szakmai színvonalon végezték munkájukat tavaly, a bíróság ítélkezési tevékenysége megalapozott és időszerű volt - mondta Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a bíróság múlt eredményeit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.

Vádat emeltek egy csempészett dohánytermékekkel üzletelő férfi ellen Kecskeméten

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki több mint 90 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát, hevítőrudat és fogyasztási dohányt szerzett, amelyet családtagjaival és bűntársaival továbbértékesített.

Lengyel főügyészi szóvivő: az Interpol elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski körözését

Az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjének körözését - közölte kedden Anna Adamiak.

Bűnügyi felügyeletbe helyezték a "csepeli droglabor" harmadik gyanúsítottját

Négy hónapra elrendelte a bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit a "csepeli droglabor" ügyében jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít a nyomozó hatóság - közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.

Az Európai Bizottság lehetővé tenné a kohéziós alapok forrásainak átcsoportosítását védelmi finanszírozásra

Az Európai Bizottság rendeletjavaslatot mutatott be kedden, amelynek értelmében a tagállamok önkéntes alapon átcsoportosíthatnák a kohéziós alapok keretében számukra elkülönített forrásokat védelmiipari-beruházásokra és védelmi célú programokra.

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Székelyudvarhely korábbi polgármestere, Gálfi Árpád ellen

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Székelyudvarhely korábbi polgármestere, Gálfi Árpád ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.

Kiszolgáltatott helyzetű nőt prostitúcióra kényszerítő férfiak és nők ellen emeltek vádat Kecskeméten

Minősített emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség két férfi és két nő ellen, akik egy kiszolgáltatott helyzetű nőt szállás és ellátás fejében prostitúcióra vettek rá - tudatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Senyei György: kiegyensúlyozott ítélkezés jellemzi a Szombathelyi Törvényszéket

Kiegyensúlyozott ítélkezés jellemezte 2024-ben is a Szombathelyi Törvényszék munkáját - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke hétfőn Szombathelyen.

Europol: sokakat előállítottak illegális növényvédő szerek értékesítése miatt a spanyol és a francia hatóságok

A francia és a spanyol hatóságok egy bűnszervezet 29 tagját állították elő illegális növényvédő szerek értékesítése miatt - közölte hétfőn az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

Krónika: elévülés miatt megszüntették az úzvölgyi temetőfoglalók ellen indított utolsó büntetőpert

Elévülés miatt megszüntette a Bákói Táblabíróság az úzvölgyi temetőben verekedők és rongálók ellen indított utolsó büntetőpert, mely még a bírók asztalán volt, így a két vádlott megúszta büntetés nélkül - írta pénteken a Krónika erdélyi közéleti portál.