Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Rekordösszegű adományt juttat el az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülő rászorulóknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Sem a háború árnyékában, sem egy évtized múlva ne feledkezzünk el a koronavírus-járvány árváiról, hiszen ezek a gyermekek, ezek a fiatalok akkor is rászorulnak majd a támogatásunkra - hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a Regőczi Alapítvány javára tartott szerdai jótékonysági
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Csaknem negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány.
A Music Hungary Szövetség gyűjtőoldalt hozott létre az ukrajnai háború miatt bajba jutottak segítésére - közölte a magyar zeneipar ernyőszervezete szerdán az MTI-vel.
Adományokkal és tolmácsolással is segítik a Dirty Slippers tagjai kárpátaljai magyarokat és az Ukrajnából menekülőket - mondta el Lobó-Szalóky Lázár énekes-gitáros, a zenekar alapítója szerdán az MTI-nek.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek, ebből az év során 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tavaly többen és többet adakoztak a postákon elhelyezett perselyekbe, így csaknem 11 millió forint adományt gyűjtött a Magyar Posta Zrt. az Ökumenikus Segélyszervezetnek, a társaság és a segélyszervezet együttműködése idén is folytatódik - tudatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 700 ezren csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség elnevezésű adventi pénzadománygyűjtéséhez, az akcióban több mint 273 millió forint gyűlt össze.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 26 ezer ajándékcsomag készült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni Öröm! akciójában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Kedd este bezár a Mikulásgyár, a jótékonysági akció 22 napja alatt 98 ezer 900 kilogramm adomány érkezett a gyűjtőpontokra.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint 400 autista személy és családjaik jutnak hozzá ingyen a Meditop Gyógyszeripari Kft. jótékony felajánlása nyomán körülbelül 650 doboz, mintegy 700 ezer forint értékű, magyar fejlesztésű vitaminkészítményhez.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Számíthatunk egymásra, a magyar emberek nincsenek egyedül - fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter a Szatmári Kft. egészségügyi és szociális intézményeket segítő lisztadományának átadásán kedden Budapesten.