Németországban tavaly lényegében stagnált a regisztrált bűncselekmények száma az egy évvel korábbihoz képest, miközben az ország lakossága jelentősen növekedett - emelte ki Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter.
Elutasította a román legfelsőbb bíróság a korrupcióért korábban jogerősen elítélt Liviu Dragnea képviselőházi elnök ítéletvégrehajtási kifogását hétfőn.
"Olvad a jég" a román-magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján "kitavaszodhat" - hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) konstruktív ellenzéki szerepét hangsúlyozta a párt ötödik kongresszusán mondott köszöntőbeszédében Szilágyi Zsolt, az újabb mandátumra jelölt pártelnök.
A magyar miniszterelnök ugyan kipuhatolja a határokat, de "eddig végül mindig hű maradt a szerződésekhez" - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője egy szombati német lapinterjúban.
Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást.
Egy Magyarországra tartó román rendszámú teherautó rakterében 111, Romániában már regisztrált menedékkérő próbált illegálisan átjutni a román-magyar határon - közölte szombaton a román határrendészet.
A csütörtöki párizsi lövöldözés nem befolyásolta eddig a francia elnökválasztás erősorrendjét, egyedül a megengedőbb Jean-Luc Mélenchonnak árthat a helyzet - vélte Soós Eszter Petronella Franciaország szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
Windsori rezidenciáján, szűk családi körben ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó.
Kelemen Hunor szerint a román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben.
Egy neonáci fegyveres tüzet nyitott pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) habarovszki parancsnokságának várószobájában, a támadót lelőtték.
A német rendőrség őrizetbe vett pénteken kora reggel egy 28 éves, német és orosz kettős állampolgárságú férfit, mert a Borussia Dortmund (BVB) labdarúgócsapat elleni pokolgépes támadás elkövetésével gyanúsítja - közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.