A magyar-amerikai katonai együttműködés állandóságát és a kölcsönösségét hangsúlyozták a washingtoni magyar nagykövetségen Fabriczy Kováts Mihály.
Törvénytervezetben kezdeményezte kedden orosz szenátorok és képviselők egy csoportja, hogy egyes szervezeteket ideiglenesen zárjanak ki az Oroszországban betiltott terrorszervezetek listájáról.
Izrael biztonsági kerítést épít Jordániával közös határán - jelentette be Jiszráél Kac védelmi miniszter.
Elengedhetetlen, hogy az Európai Unió, tagállamaival együtt továbbra is minden rendelkezésére álló eszközt felhasználjon Ukrajna katonai védelmének, gazdaságának, polgárainak és uniós csatlakozásának támogatására - jelentette ki Didier Reynders.
Az orosz hadsereg 188 drónnal és négy ballisztikus rakétával támadta Ukrajnát keddre virradóan.
A következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a december elsejei parlamenti választásokra - hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, a szövetség államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Calin Georgescu független jelölt, a többi román párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR) közel álló egyetemi oktató kapta a legtöbb szavazatot a romániai elnökválasztás első fordulójában.
Bulgária és Románia is előrelépett a schengeni övezetbe való csatlakozás feltételeinek teljesítésében, így januári csatlakozásuk reális célkitűzés - jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Unió belügyekért felelős biztosa.
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter megszüntette a telepesek adminisztratív, vagyis vádemelés és bírói ítélet nélküli fogvatartását - jelentette az izraeli közszolgálati rádió pénteken.
Matt Gaetz, a korábbi jelölt visszalépése után alig néhány órával Donald Trump megválasztott amerikai elnök Pam Bondi egykori floridai főügyészt jelölte az igazságügy-miniszteri posztra.
Oroszország előzetesen értesítette az Egyesült Államokat ballisztikus rakéta kilövésének szándékáról
Oroszország diplomáciai kockázatcsökkentési csatornákon keresztül előzetesen értesítette az Egyesült Államokat arról, hogy ballisztikus rakéta kilövésére készül Ukrajna felé - közölte az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője csütörtökön.
Oroszország felelősségteljes magatartást tanúsít, és igyekszik megelőzni a nukleáris konfliktust, egyúttal ugyanezt a provokációktól mentes megközelítést várja el a Nyugattól is - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.