Szlovéniában figyelmeztető sztrájkot tartottak a bírák és az ügyészek

A bírák és ügyészek egy órára felfüggesztették a munkát csütörtökön Szlovéniában, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány és a parlament nem hajtotta végre határidőre az alkotmánybíróság döntését a bírák illetményének emeléséről - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Visszaállítaná a kötelező sorkatonai szolgálatot Szerbiában a hadsereg vezérkara

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását kezdeményezte csütörtökön a szerb hadsereg vezérkara - olvasható a védelmi minisztérium közleményében.

Lengyel nemzetbiztonsági vezető: orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt heti behatolása

Orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt pénteki behatolása Lengyelország légterébe - jelentette ki Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke a TVN 24 kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva.

Ötvennégyen sérültek meg és ketten haltak a Kijev elleni keddi légicsapásban

A legfrissebb adatok szerint 54-en sérültek meg és ketten vesztették életüket Kijevben az ukrán főváros ellen kedden végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás következtében - közölte Szerhij Popko, a kijevi közigazgatás vezetője szerdán a Telegramon.

Repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy utas Salt Lake City repülőterén

Egy felszálláshoz készülő utasszállító repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy utas Salt Lake City nemzetközi repülőterén - közölte rendőrség helyi idő szerint kedden.

Embercsempészettel vádolnak egy horvát diplomatát Horvátországban

A horvát hatóságok elfogtak Zágrábban egy 64 éves horvát állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két indiai állampolgárral együtt embercsempészetben vett részt - közölte szerdán a rendőrség.

Lengyel külügyminiszter: nagy hatótávolságú rakétákkal kell ellátni az ukrán hadsereget

Az Ukrajna elleni minapi intenzív orosz légitámadásra reagálni kell, egyebek között nagy hatótávolságú rakétákkal kell ellátni az ukrán hadsereget - jelentette ki szerdán Radoslaw Sikorski új lengyel külügyminiszter.

Folyamatos készenlétben marad a lengyel légvédelem, miután vadászgépek járőröztek az ország felett

Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt folyamatos készenlétben marad a lengyel légvédelem, miután járőrözést tartott kedden két lengyel és két amerikai F-16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép - közölte kedden a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.

Folyamatos járőrözésbe kezdtek vadászgépek Lengyelország felett

Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett kedd hajnalban két lengyel és két amerikai F-16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép - jelentette be kedden a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.

Belga migrációs központ: tavaly több mint 48 ezer ember kapott belga állampolgárságot

Tavaly 48 482 személy szerzett belga állampolgárságot, háromnegyedük nem uniós országból származik - olvasható a Myria belga szövetségi migrációs központ jelentésében.

Kijevbe látogatott a lengyel külügyminiszter

Kijevbe látogatott pénteken Radoslaw Sikorski nemrég kinevezett új lengyel külügyminiszter, akinek hivatalba lépése óta ez az első külföldi útja - közölték lengyel és ukrán híradások.

Tőkés László jogerősen megnyerte az őt kémnek és hazaárulónak bélyegző rágalmazóival szemben indított erkölcsi kártérítési pert

Jogerősen megnyerte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az Antena 3 hírtelevízió, illetve az őt kémnek és hazaárulónak bélyegző egykori szekustisztek ellen hitelrontásért és rágalmazásért indított pert.