Az izraeli átmeneti kormány megszavazott öt új minisztert a tavaly év végén távozó tárcavezetők helyére - jelentette a katonai rádió hétfőn.
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) június 8-án hoz ítéletet a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbezése ügyében.
Kész közvetíteni a kirgiz-tádzsik határkonfliktus ügyében Vlagyimir Putyin elnök - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Ukrajnában péntekre mintegy tízezer, a megelőző napinál több mint másfél ezerrel kevesebb új koronavírusos beteget jegyeztek fel, az elhunytak száma viszont háromszáz fölötti volt.
A koronavírus-járványt követő időszakban Európa gazdasági helyreállítása érdekében minden eddiginél fontosabb, hogy a jogalkotás a lehető leghatékonyabb legyen, ezért az Európai Bizottság a jogalkotási folyamat javítására, az európai uniós jogszabályok elfogadásának egyszerűsítésére tesz javaslatot.
A miocén kor közepéről származó, tizenötmillió éves mamutcsontokat próbált meg autójában átcsempészni a boszniai-horvát határon egy 46 éves szlovén férfi - közölte a helyi sajtó csütörtökön.
Megjelent Izrael különböző részein is a koronavírus indiai változata, de továbbra is folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma - jelentette a katonai rádió csütörtökön.
Észak-Macedóniában kinyithattak a kávézók és éttermek teraszai, Szerbiában nem enyhítenek a május 1-jei és az ortodox húsvéti ünnepekre - közölte a helyi sajtó csütörtökön.
A rendőrökkel való összecsapásba torkollott a mozgóárusok utcai tüntetése, akik a szolgáltatások liberalizációjáról szóló európai, úgynevezett Bolkenstein-irányelv ellen tiltakoztak Rómában szerdán.
Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina - jelentette ki a német cég vezérigazgatója szerdán.
Oroszország csak az általa önkényesen elcsatolt Krím félszigetről kezdte el kivonni csapatait, Ukrajna határának közeléből viszont nem - közölte Szerhij Dejneko, az ukrán határőrszolgálat parancsnoka egy szerdán megjelent interjúban.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség csaknem 70 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus elleni antitest.