Az ukrán főügyész szerint Irán nem eléggé együttműködő a vizsgálatban

Elégedetlenségének adott hangot Irán együttműködési készsége iránt a Teheránnál lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálásában Ruszlan Rjabosapka ukrán főügyész csütörtökön.

Egy fél évszázados irányelv akadályozza a bukaresti utcák takarítását

Egy ma is érvényben lévő, csaknem fél évszázada kiadott irányelv miatt nem tudja takarítani télen a bukaresti utcákat az Urban SA köztisztasági vállalat: egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy a légszennyezés az egészségügyi határérték többszörösére rúg a román fővárosban.

Belgium a nélkülözhetetlen kínai utazások elhalasztását javasolja

A belga külügyminisztérium a koronavírus miatt módosította Kínára vonatkozó utazási tanácsait, és immár minden nélkülözhetetlen utazás elhalasztását javasolja.

Németh Zsolt: nélkülözhetetlen a magas szintű párbeszéd Ukrajnával

Nélkülözhetetlen, hogy Ukrajna magas szintű párbeszédre biztosítson lehetőséget mind Magyarországgal, mind az Európa Tanács vezetőivel egyebek mellett a területén élő kisebbségek jogait érintő törvényeket illetően.

A jelenlegi kormány ügyvezetőként folytatja munkáját

A szlovén parlament szerdán hivatalosan is tudomásul vette Marjan Sarec szlovén kormányfő lemondását, így a kisebbségben kormányzó kabinet ügyvezetőként folytatja munkáját - írta a helyi sajtó.

Elítélték az idős szlovén férfit autójával együtt elrabló harmadik migránst is

Egy év kilenc hónap börtönbüntetésre és az országból való kitiltásra ítélte a szlovéniai Novo Mesto bírósága azt a migránst, aki két, korábban már szintén elítélt társával tavaly májusban gépkocsijával együtt elrabolt, majd egy erdőben hagyott egy idős szlovén férfit - írta a helyi sajtó szerdán.

Német államfő: visszatértek a múlt gonosz szellemei

Visszatértek a múlt gonosz szellemei, és új ruhát öltöttek, népnemzeti, autoriter eszméiket vízióként, a jelenkor gondjainak jobb megoldásaként mutatják be.

Az orosz nemzetbiztonság blokkolt egy online szolgáltatót, amelyről bombafenyegetéseket küldtek Oroszországba

Blokkolta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a hozzáférést a Svájcban bejegyzett Protonmail.com szolgáltatóhoz, amelyről - utólag hamisnak bizonyult - bombafenyegetések érkeztek Oroszországba.

Netanjahu visszavonta a parlamenthez benyújtott mentelmi jogi kérelmét

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszavonta a parlamentnek (kneszet) benyújtott mentelmi jogi kérelmét - jelentette az izraeli katonai rádió kedden.

A horvát kormányfő felmentette az egészségügyi minisztert

Felmentette tisztségéből Milan Kujundzic egészségügyi minisztert kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő, miután a sajtó az elmúlt napokban arról írt, hogy a tárcavezető hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be.

A magyar kultúra, az oktatás, a tudomány és a média "leépítéséről" tartottak konferenciát ellenzéki politikusok az EP-ben

A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon (2010-2020) címmel tartottak konferenciát magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselők kedden Brüsszelben.

Észak-Macedónia rendkívüli intézkedéseket vezetett be a magas légszennyezettség miatt

Rendkívüli intézkedésekkel, egyebek mellett rövidített munkaidővel, ingyenes tömegközlekedéssel és az építkezési munkálatok leállításával igyekszik Észak-Macedónia javítani a rossz légszennyezettségi adatokon - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.