Jóváhagyta a Brexit-megállapodás alapelveit az alsóház

Nagy többséggel jóváhagyta péntek délután a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, lehetővé téve, hogy az egyezmény januárban a ratifikációs folyamat következő szakaszába lépjen.

Az Európai Unió nagy segélyt ad Marokkónak és Ukrajnának

Nagy értékű segélyt juttat Marokkónak és Ukrajnának az Európai Bizottság pénteki döntése alapján az Európai Unió.

Pihenőnappá nyilvánította a román kormány december 27-ét és január 3-át

Pihenőnappá nyilvánította a román kormány pénteki ülésén a közszolgálati alkalmazottak számára december 27-ét és január 3-át.

Új határátkelőhely nyílt Románia és Szerbia dunai határán

Új határátkelőhely nyílt pénteken a romániai Újmoldova (Moldova Noua) és a szerbiai Galambóc (Golubac) között - adta hírül a román belügyminisztérium.

Rekordot döntött a bombafenyegetések száma Moszkvában

Bombafenyegetés miatt csütörtökön legalább ezer objektumból 170 ezer ember kellett evakuálni Moszkvában.

Az orosz média megnevezte az FSZB-székházánál lelőtt támadót

Orosz sajtóforrások szerint a 39 éves Jevgenyij Manyurov volt az a fegyveres támadó, akit csütörtök este ártalmatlanná tettek a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházánál.

Alapjogokért Központ: január 31-én kiléphetnek a britek az EU-ból

Az Alapjogokért Központ elemzője esélyesnek tartja, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagsága január 31-én megszűnik.

Lövöldözés volt Moszkva belvárosában

Lövöldözés volt Moszkva belvárosában csütörtök kora este.

Az EP a külföldi ügynökökről szóló törvény azonnali visszavonását kéri Oroszországtól

A civil szervezeteket, újságírókat külföldi ügynöknek minősítő törvény azonnali visszavonására szólította fel Oroszországot az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön kézfeltartással elfogadott állásfoglalásában.

Putyin nem zárta ki, hogy a jövőben két ciklusra korlátozzák az államfő mandátumát

Nem zárta ki annak lehetőségét a hivatalban lévő orosz államfő, hogy az alkotmányt úgy módosítsák, hogy egy személy csak két alkalommal tölthessen be államfői tisztséget.

Putyin: az ukrajnai szakadár köztársaságokban nincsenek külföldi csapatok

A délkelet-ukrajnai szakadár köztársaságokban nincsenek külföldi csapatok, amelyeket a minszki megállapodások értelmében ki kellene vonni, csak önvédelmi erők, amelyek helyi lakosokból állnak.

A Brexit-folyamat végigvitele szerepel a brit kormányprogram élén

A konzervatív párti brit kormány elsődleges feladatának tekinti az Egyesült Királyság kiléptetését az Európai Unióból a távozás jelenleg érvényes január 31-i határnapján - áll a Boris Johnson vezette kormány csütörtökön bemutatott új törvényalkotási és cselekvési programjában.