Megkezdődtek pénteken a várhatóan hónapokig tartó tisztítási munkálatok a délnyugat-angliai Salisbury városában, ahol március elején Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal idegméreg-hatóanyagtól súlyos mérgezést szenvedett.
Evakuálni kellett pénteken a felvidéki Párkány (Stúrovo) lakótelepének egyik utcáját, mert a közelben lévő szántóföldön négy működőképes, második világháborúból származó, szovjet gyártmányú bombát találtak - közölték szlovákiai médiaforrások.
Korrupció gyanúja miatt eljárást indított a németországi Bréma ügyészsége a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) helyi kirendeltségének volt vezetője ellen - erősítette meg a szövetségi belügyminisztérium szóvivője pénteken az esetről a sajtóban megjelent híreket.
Kitoloncoltak Franciaországból egy szalafista imámot Algériába.
Elismerte felelősségét és bocsánatot kért az "okozott károkért" a feloszlatására készülő Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet pénteki közleményében, amelyet a Gara és a Berria című baszk újságoknak juttatott el.
Georges Dallemagne belga kereszténydemokrata parlamenti képviselő azzal vádolta meg a belga kormányt, hogy legalább három éve tudomása van a Szíriába induló illegális vegyianyagok-szállítmányokról - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
Lezárták és kiürítették Berlinben pénteken a főpályaudvar környékét, hogy hatástalanítsanak egy második világháborús bombát.
Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
Az Európai Unió reformja nem lehet az "elitek projektje", hanem az emberek javát kell szolgálnia - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a francia államfővel folytatott megbeszélése előtt.
II. Erzsébet királynő megnyitó beszédével hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta, 53 tagországot számláló Nemzetközösség (Commonwealth) londoni csúcstalálkozója.
Az ügyészek mozgásterét korlátozó újabb javaslatcsomagot terjesztett a parlament elé a Bukarestben kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció.
Az európai uniós tagállamok 538 ezer menedékkérő számárára nyújtottak védelmet 2017-ben.
