A tekvondós olimpiai bajnok Márton Viviana súlycsoportjában megnyerte a German Opent, a németek nyílt versenyét Hamburgban.
A jiu-jitsu nyílt kategóriában Tőrös Tamara arany-, Tóth Alexa pedig bronzérmet szerzett kedden a csengtui Világjátékokon.
Huszonöt éremmel zárták a magyar versenyzők a Szigetszentmiklóson rendezett szumó Európa-bajnokságot.
Bronzérmes lett ifj. Kurdy István a 63,5 kilogrammosok között a bangkoki muaythai-világbajnokságon.
Három magyar áll rajthoz a tekvondósok mexikói világbajnokságán - adta hírül csütörtökön a hazai sportági szövetség.
A zuglói Lantos Mihály Sportközpontban pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották az MTK Budapest küzdősportcentrumát.
Magyarország rendezheti meg a 2023-as muaythai-világbajnokságot - adta hírül kedden a sportág hazai szövetsége.
Ezernél is több karatést várnak az arab szervezők Dubajba, ahol keddtől vasárnapig rendezik meg a japán eredetű küzdősport idei világbajnokságát.
Három, a tokiói olimpiai részvételre egyformán eséllyel pályázó magyar karatés is dobogón végzett a hétvégi ausztriai nemzetközi versenyen, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem egy év szünet után az első komoly nemzetközi megméretésük volt a japán gyökerű küzdősport legjobbjainak.
A koronavírus-járvány márciusi kitörése óta az első karateversenyt rendezték meg Tokióban, ahol a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokon először szerepel a hivatalos olimpiai programban a japán eredetű küzdősport.
A világbajnoki címvédő orosz Habib Nurmagomedov és a kihívó amerikai Justin Gaethje könnyűsúlyú ütközetével avathatják fel azt a küzdőharcos központot, amelyet a kevert harcművészetek, az MMA legismertebb szervezetének vezetője magánszigetén építtet.
Rendőri őrizetbe került John Jones, a legjobb ketrecharcosokat tömörítő UFC szervezet félnehézsúlyú bajnoka ittas vezetés és illegális fegyverbirtoklás miatt.
