Kettős gyilkosság miatt állt bíróság elé egy férfi Szegeden

Szabadulását követő napon ölte meg brutálisan két áldozatát tavaly év elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen egy férfi, akinek tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.

Kettős gyilkossággal gyanúsítanak egy magyar és egy szlovák férfit

Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsít a rendőrség egy 41 éves magyar és egy 42 éves szlovák férfit a Pilisszentivánnál talált testmaradványokkal összefüggésben - számoltak be magyar és szlovák rendőri vezetők pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Májusban Süttőn elkövetett kettős gyilkosság gyanúsítottját vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy május 16-án Süttőn két embert megölt, majd felgyújtotta a házukat - közölte honlapján szerdán a rendőrség.

Gyilkosság áldozata lett Szlovákiában egy tényfeltáró újságíró és élettársa

Feltételezhetően a munkájával összefüggésben gyilkolták meg azt a fiatal szlovák újságírót és élettársát, akiknek holttestét vasárnap éjjel találta meg a rendőrség nagymácsédi (Velká Maca) otthonukban - jelentette be hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány.

Előzetes letartóztatásba helyezték a soproni kettős gyilkossággal gyanúsított férfit

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint pénteken megölte szüleit Sopronban - közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Megöltek két embert Sopronban (2. rész)

Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, a helyszínen egy 42 éves férfit előállítottak emberölés gyanúja miatt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Ferenc Ferdinánd elátkozott autója

Ferenc Ferdinánd elátkozott autója

Ferenc Ferdinánd főherceg olyan autót akart magának, amellyel lenyűgözi az embereket. Feleségével, Hohengurgh hercegnővel, ezzel az autóval indult el Szarajevóba. Az útnak nyomós indoka volt, mert eg...
Győri kettős gyilkosság - Jogerősen életfogytiglant kapott az elkövető

Győri kettős gyilkosság - Jogerősen életfogytiglant kapott az elkövető

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla csütörtökön arra a presszósra, aki tavaly áprilisban egy vita miatt két embert lelőtt sörétes vadászpuskával a kisalföldi megye...
Az apa édességet vett gyerekeinek majd elvágta a torkukat

Az apa édességet vett gyerekeinek majd elvágta a torkukat

Egy brit apa édességet vett gyermekeinek a biztonsági kamerák felvételei alapján, majd néhány óra múlva a feltételezések szerint, elvágta mindkét gyermeke torkát. A szörnyű kettős gyilkosság fényéb...