Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén.
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy tegyék teljesen nyilvánossá a kormány Várba költözésének árát és részleteit.
Szerző: Vya
itt:
politika, Színes hírek
Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.
Varga: a kormány 15 százalékos minimálbéremelést és 4 százalékpontos járulékcsökkentést javasol.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Naponta 800 ezer emberről gondoskodik a szociális ágazatban dolgozó 93 ezer szakember - ismertette a szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.
Az LMP felszólítja a kormányt: még ma állítsa le a szerintük túlságosan hosszúra nyúlt népszavazási kampányt, és ne meneküljön tovább a valódi kormányzás felelőssége alól!
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Juhász Péternek, az Együtt alelnökének "hazugsággyárához" az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is asszisztált, a hazugságok terjesztőivel szemben Rogán Antal miniszter büntetőfeljelentést tesz.
Az MSZP felszólította a Jobbikot, hogy ne "kufárkodjon" az alaptörvény módosításával, ha nemzeti ügynek tartja azt.
Szakács László frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján eml...
Az MSZP-nél látszik, fogalmuk sincs, mi a helyes út, a Jobbik pedig a kormányt zsarolja az alaptörvény-módosításról folyó tárgyaláson - közölte a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna szer...
Az LMP szerint a kormány reformjai nem működnek, az emberek hiába várnak változtatást az egészségügy, az oktatás és a gazdaság területén, azok ugyanis valójában "csak a méregdrága kormányzati hirdetés...
Elfogadta a kormány a nemzeti erdőstratégiát (NES), a hosszú távú koncepció 2030-ig szabja meg a gazdálkodás irányait az ország területének egy ötödén - közölte a Földművelésügyi Minisztérium szombato...
A kormány alaptörvény-módosító előterjesztéséhez a Jobbik olyan javaslatok tesz, amelyek még erősebbé tennék a jogi védelmet - mondta a Jobbik alelnöke, frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna kedd re...
