Trafik - A PM törvénymódosítást nyújt be az azonnali kártérítésért

Trafik - A PM törvénymódosítást nyújt be az azonnali kártérítésért

Törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd Magyarországért azért, hogy a trafiktörvény összes károsultja azonnali kártérítésben részesüljön. Szabó Tímea, a PM társelnöke és Szilágyi ...
Trafik - DK: magántulajdont sértett az Orbán-kormány

Trafik - DK: magántulajdont sértett az Orbán-kormány

A Demokratikus Koalíció szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megerősítette a párt korábbi álláspontját, amikor keddi, nem jogerős ítéletében kimondta, hogy a magyar állam megsértette a ...
Együtt: mit tesz a kormány a fogva tartott fiatalokat védelmében?

Együtt: mit tesz a kormány a fogva tartott fiatalokat védelmében?

Az Együtt, A Korszakváltók Pártja azt kérdezi a belügyminisztertől, hogy a kormány miként kívánja csökkenteni a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható erőszakot, különös tekintettel az ott r...
Jobbik: a kormány nem javította a közbiztonságot

Jobbik: a kormány nem javította a közbiztonságot

A Jobbik szerint az ünnepek alatt elkövetetett erőszakos bűncselekmények is az mutatják, hogy a kormány - ígéretével ellentétben - nem javította a közbiztonságot. Ezt Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt...
A Miniszterelnökség a 2014. január 1-jei szintre állítaná vissza a jövedéki biztosíték mértékét

A Miniszterelnökség a 2014. január 1-jei szintre állítaná vissza a jövedéki biztosíték mértékét

A Miniszterelnökség nem ért egyet sem a fideszes Gulyás Gergelynek, sem pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a jövedéki biztosíték mértékéről, emeléséről szóló javaslataival, ezért törvénymódosítás...
Jobbik: a kormány a haverok kiszolgálására használja fel parlamenti többségét

Jobbik: a kormány a haverok kiszolgálására használja fel parlamenti többségét

A Jobbik szerint az ital-nagykereskedőket sújtó jövedéki biztosíték megemelése is azt bizonyítja, hogy a kormány a haverok kiszolgálására használja fel parlamenti többségét, és a barátokra szabja a jo...
LMP: Budapesten bontsák fel az Orbán-Putyin paktumot!

LMP: Budapesten bontsák fel az Orbán-Putyin paktumot!

Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásakor bontsa fel a paksi bővítésről Moszkvában tető alá hozott paktumot. Szél Bernadett, az ...
Vasárnapi pihenőnap - NGM: nem lehet kiszállítani vasárnap az online rendelt árut

Vasárnapi pihenőnap - NGM: nem lehet kiszállítani vasárnap az online rendelt árut

Bár az ügyfelek online megrendelhetik a számukra szükséges termékeket, azok kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg - erősítette meg az MTI érdekl...
Hegedűs Lorántné: ne büntesse a kormány a jobbikos településeket az idei müki-keret elosztásakor!

Hegedűs Lorántné: ne büntesse a kormány a jobbikos településeket az idei müki-keret elosztásakor!

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy ne "büntesse" a jobbikos vezetésű településeket az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló támogatás (müki) idei elosztásakor, mert ezzel nem a jobb...
Együtt: a kormány fejezze be a külpolitikai ámokfutást!

Együtt: a kormány fejezze be a külpolitikai ámokfutást!

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja azt kéri a kormánytól, hogy fejezze be az elmúlt hónapokban tapasztalt "külpolitikai ámokfutást", és szabjon új irányt a magyar külpolitikának. Ezt Hajdu Nóra...
Hétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Szekszárd

Hétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Szekszárd

Hétszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott decemberben a szekszárdi önkormányzat, a pénzt a városi feladatok finanszírozására fordítják - közölte a tolnai megyeszékhely polgármestere kedden ...
Zalaegerszeg és Nagykanizsa 1,3 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól

Zalaegerszeg és Nagykanizsa 1,3 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól

A fejlesztési és a működési kiadások biztosítására Zalaegerszeg 800 millió forint, Nagykanizsa pedig 500 millió forint támogatást kapott a kormánytól, a következő években pedig mintegy 400 millió fori...