Az MMA üdvözli a kultúrpolitikára vonatkozó kormányrendeletet

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) üdvözli a kormány rendeletét, amelynek értelmében a társadalmi kapcsolatokért és a kultúráért felelős miniszter az MMA elnökének közreműködésével dolgozza ki a kormány kultúrpolitikáját, felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért.

Megszűnt az orosz-ukrán háború miatt elrendelt veszélyhelyzet

Megszűnt hat év után Magyarországon a veszélyhelyzet, amelyet 2020-ban a koronavírus-járvány, majd 2022-ben az orosz-ukrán háború miatt rendelt el az Orbán-kormány.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulásról szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseit

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulásról szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseit - tudatta a testület közleményben szerdán.

Karácsony Gergely: kormányrendelettel lehetetlenítenék el Budapest bíróság előtti küzdelmét a szolidaritási hozzájárulás ügyében

A kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a "végtelenül igazságtalan és jogtalan" szolidaritási hozzájárulással szemben - írta Karácsony Gergely főpolgármester.

HM: megjelent a kormányzati igazgatási hősi juttatásokról szóló kormányrendelet

Megjelent a kormányzati igazgatási hősi juttatásokról szóló kormányrendelet, amelyet az újdörögdi balesetben súlyosan megsérült kormánytisztviselő esete tett indokolttá - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A DK az Alkotmánybírósághoz fordul a katonák jogait és kötelességeit szabályozó kormányrendelet miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) azt tervezi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a katonák jogait és kötelességeit szabályozó kormányrendelet miatt - mondta keddi, online sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese.

Schmidt Ádám: fontos a sportért dolgozó területek együttműködése

Az olimpiai kitüntetésekre vonatkozó kormányrendeletet mellett az edzői elismerésekről, a nevelőedzőkről és a sportszövetségekkel zajló egyeztetésekről, valamint Szalai Ádámról is beszélt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádió hétfő reggeli műsorában.

KIM: indul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központhoz kapcsolódó kormányrendelet társadalmi egyeztetése

Indul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központhoz kapcsolódó kormányrendelet társadalmi egyeztetése - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.

ÉVOSZ: jogszabályi hátteret kapott az árkockázat megosztása az állami megrendelők és építési vállalkozások között

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtöki közleményében üdvözölte azt az előző nap hatályba lépett kormányrendeletet.

Vitézy: megjelent a tisztajármű-irányelvet a magyar jogrendbe illesztő kormányrendelet

Megjelent a tisztajármű-irányelvet a magyar jogrendbe illesztő kormányrendelet.

Párbeszéd: vonják vissza az erdőgyilkos kormányrendeletet!

Az "erdőgyilkos kormányrendelet" visszavonását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka, a Párbeszéd társelnöke, a párt országgyűlési képviselője.

Megjelentek a Digitális Magyarország Ügynökség működését érintő részletszabályok

Megjelent a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) működését szabályozó kormányrendelet.