ÉVOSZ: jogszabályi hátteret kapott az árkockázat megosztása az állami megrendelők és építési vállalkozások között

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) csütörtöki közleményében üdvözölte azt az előző nap hatályba lépett kormányrendeletet, amely felhatalmazást, hátteret, eljárási rendet ad az állami, közösségi megrendelőknek és az érintett vállalkozásoknak, az árkockázat kezeléséhez az építési beruházásoknál.Emlékeztettek, hogy az ÉVOSZ másfél éve megkongatta a vészharangot, miszerint az építési termékeknél jelentkező igen magas árnövekedést az építési vállalkozók egyedül nem tudják viselni, az árkockázatot meg kell osztani a megrendelő és a vállalkozó között.
    

A szakszövetség rámutat, hogy az orosz-ukrán háború következtében emelkedő árhullám miatt az építési ágazatban 2022-ben 26 százalékos előre nem látott inflációt kellett kezelni. Az ÉVOSZ számításai szerint 2022-2023-ban mintegy 800 milliárd forint nagyságrendű építési-beruházási költségnövekedés kezeléséhez ad hátteret a rendelet.
    

A rendelettel kapcsolatban az ÉVOSZ felhívja a vállalkozások figyelmét arra, hogy mivel a vállalkozások a szerződések megkötésekor már eleve a rendes üzleti kockázatot - a korábbi évek 3-5 százalékos évenkénti áremelkedését - beépítették ajánlataikba, csak az ezen felüli költségnövekmény vehető figyelembe a szerződésmódosítás kezdeményezésénél.
    

A szerződésmódosításnak két kiindulópontja van. Egyrészt az áremelkedéssel érintett építőanyagok és építési termékek árváltozása, amelynek listáját az építésgazdaságért felelős miniszter rendeletben fogja közzétenni. A másik a rendes üzleti kockázat körébe tartozó költségnövekedés mértéke, amelyet a megkötött szerződés sajátosságait is figyelembe véve kérelemre a miniszter szakvélemény formájában ad ki - ismerteti az ÉVOSZ.
    

A kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy nem indokolatlan az olyan mértékű kockázatátvállalás az ajánlatkérő részéről, amely szerint a rendes üzleti kockázatot meghaladó költségnövekedés maximum 50 százalékát átvállalja, azzal, hogy ez az eredeti szerződéses érték 15 százalékát nem haladhatja meg. A 2022. február 24. napjáig megkötött építési beruházási tárgyú szerződéseknél akkor lehet kezdeményezni a módosítást, ha a szerződés szerint az összes műszaki átadás-átvételi eljárás még nem zajlott le.
    

Koji László ÉVOSZ-elnök szerint a kormányrendeletben kijelölt dátum azért is fontos, mert ez az orosz-ukrán háború kitörésének időpontja, aminek az árakra gyakorolt hatását sem az ajánlatkérő, sem pedig a nyertes ajánlatadó nem láthatta előre. Ezért az ÉVOSZ felhívja a figyelmet a közbeszerzési törvénynek arra a pontjára, amely lehetőséget a szerződés módosítására is új közbeszerzési eljárás nélkül, ha a módosítást olyan körülmények teszik szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem látott előre, és a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét. Az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ebben az esetben az ellenérték növekedése nem haladhatja meg az eredeti szerződés értékének 50 százalékát, azaz a törvény jóval nagyobb mozgásteret ad az ajánlatkérőnek, mint amire a kormányrendelet jelenleg "a figyelmet összpontosítja".
    

A szerződések módosítására a 2024. június 30. előtti teljesítési határidejű szerződések esetében egy alkalommal, csak a végszámla kiállításakor van lehetőség. A 2024. július 1. utáni  határidejű szerződéseknél viszont már egy részszámlában és a végszámlában is érvényesíthető, azzal a feltétellel, hogy a kivitelezési munkák legalább 50 százalékos teljesítési készültségűek - ismertette az ÉVOSZ, hangsúlyozva, hogy a szerdán hatályba lépett rendelet a korábban megkötött szerződésekre is alkalmazható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ember nagyságú Poké Ball szállást terveznek Japánban

Ember nagyságú Poké Ball szállást terveznek Japánban

A rajongók álma lehet a Not a Hotel által tervezett épület.

Minimális beavatkozással újítják meg az 1930-as évekbeli, katonai célra épült csarnokot

Minimális beavatkozással újítják meg az 1930-as évekbeli, katonai célra épült csarnokot

A két, eredetileg az 1930-as években katonai célra épült csarnokot Donald Judd az 1980-as években alakította át saját műveinek állandó kiállító- és raktárterévé. A mostani beavatkozás célja nem az épületek újraértelmezése, hanem Judd eredeti koncepciójának lehető legpontosabb megőrzése, miközben a s

Az erdő működéséhez igazodik a WildSumaco kutatási pavilon

Az erdő működéséhez igazodik a WildSumaco kutatási pavilon

A kétszintes pavilon a Sumaco vulkán lábánál, Ecuador egyik legnagyobb biodiverzitású területén áll, és egy hosszabb távú kutatási-oktatási campus első ütemeként készült. Az épület alsó szintjén laboratóriumi és elemzési terek, a felső szinten tanterem és madármegfigyelő kapott helyet.

Meglévő vályogszerkezet és új téglatömegek alkotják a mexikói Casa Estelít

Meglévő vályogszerkezet és új téglatömegek alkotják a mexikói Casa Estelít

A projekt alapvető építészeti kérdése az volt, hogyan adaptálható egy részben ismeretlen szerkezeti rendszerű hagyományos épület a kortárs lakófunkciókhoz úgy, hogy annak anyagi karaktere megmaradjon. A meglévő, 30 centiméter vastag vályogfalakat ezért függőleges merevítésekkel és folytonos fagerend

Városi átjáró választja ketté Manhattan új büntetés-végrehajtási intézményét

Városi átjáró választja ketté Manhattan új büntetés-végrehajtási intézményét

Megkezdődött a HOK által tervezett Manhattan Detention Facility helyszíni előkészítése New York Chinatown negyedében. A 102 méter magasra és mintegy 13 szintesre tervezett épület a Borough-Based Jail Program részeként a Rikers Island komplexum kiváltását szolgálja, és elkészülte esetén a világ legma

Helyi gránitból épített tömegek követik a Malabar-dombság terepét

Helyi gránitból épített tömegek követik a Malabar-dombság terepét

A lakóház egyik legkarakteresebb eleme a telek alsó szintjén kialakított szabadtéri templom, amelyet közvetlenül a gránit támfalba vájtak. A szentély fölé a nappali konzolos tömege nyúlik, így fedett meditációs hely jön létre a hegyekre tájolt kőpodium mellett.

A Tiffany & Co üzlete olyan, mint egy fonott ékszerdoboz

A Tiffany & Co üzlete olyan, mint egy fonott ékszerdoboz

A stúdió a tavaly elkészült zászlóshajó üzlet koncepcióját kisebb, intimebb léptékben dolgozta tovább, amelyet Humberto Campana „fonott ékszerdobozként” ír le. A hosszú üzletfrontot a márka karakteres Tiffany-kék árnyalata uralja, amelyet vízszintesen futó barnás tónusok rétegeznek, így a homlokzat

Koppenhága vidámparkjának új negyede Japán építészeti és városi karakterét idézi

Koppenhága vidámparkjának új negyede Japán építészeti és városi karakterét idézi

A tervezői szándék nem egy japán városrész közvetlen másolata, hanem egy rétegzett, különböző korszakokat és karaktereket összekapcsoló építészeti interpretáció létrehozása volt.

Moduláris homlokzati rendszer és tagolt tömeg alakítja az OMA lakóparkját

Moduláris homlokzati rendszer és tagolt tömeg alakítja az OMA lakóparkját

A tömegalakítás egyik alapelve a környező városi léptékhez való igazodás volt: a központi, nyolcemeletes épületrészt két négyemeletes tömeg fogja közre, amelyek átmenetet képeznek a környék kisebb léptékű beépítése felé.

Ipari karakter és diagonális térszervezés egy genti családi házban

Ipari karakter és diagonális térszervezés egy genti családi házban

A szabadon álló, kockaszerű téglatömeget, amelyet a környékbeliek „The Factory” néven emlegetnek, a tervezők tudatosan úgy alakították ki, hogy ne új, idegen elemként jelenjen meg a környezetében, hanem olyan benyomást keltsen, mintha régóta a helyszín része lenne.

http://ujhazak.com