Varga Mihály: a kormány idén is folytatja a gyorsított áfa-kiutalásokat

A gyorsított áfa-kiutalásokat az idén is folytatja a kormány, a bevallásukat ma leadó vállalkozások akár már február elején hozzájuthatnak a pénzükhöz - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában szerdán.

A Gazdasági Versenyhivatal elnökével egyeztett Varga Judit

Varga Judit igazságügyi miniszter a Gazdasági Versenyhivatal elnökével, Rigó Csabával egyeztetett a nemzetközi digitális vállalatok "visszás kereskedelmi gyakorlatáról" kedden.

Kásler: újabb kétmilliárdos eszközbeszerzéssel segíti a kormány a védekezést

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján.

Fürjes: a kormány idén is százmilliárdokat biztosít Budapest fejlesztésére és működésére

Budapest idén is az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ami helyes, hiszen a nemzet fővárosa, a legnagyobb magyar város, egy hárommilliós várostérség központja, 1,7 millió ember otthona, és rengeteg embernek biztosít munkát, tanulási lehetőséget vidékről is .

LMP: a kormány tanácstalan és nem elég felkészült az oltással kapcsolatban

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormány tanácstalan és nem kellően felkészült a társadalom koronavírus elleni beoltásával kapcsolatban.

Párbeszéd: elhibázott a kormány válságkezelése

Elhibázottnak tartja a kormány válságkezelését a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Mellár Tamás.

Agrárminiszter: több mint négyezermilliárd forintot fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

A kormány a Közös agrárpolitika (Kap) vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a szaktárca hétfői tájékoztatása szerint.

Kovács Zoltán: "közel 200 követőmtől fosztott meg" a Twitter

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn azt közölte, hogy egyik napról a másikra csaknem 200 követőjétől fosztotta meg a Twitter.

Balatoni Turizmus Szövetség: jelentős segítséget nyújtanak az ágazatnak a kormányzati támogatások

Jelentős segítséget jelentenek a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatások - mondta a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.

LMP: a kormány durván átveri az időseket

Az LMP szerint a kormány durván átveri az időseket a minimálnyugdíj "bebetonozásával" és a járadék infláció alatti emelésével.

Klíma- és természetvédelmi akcióterv: szervezeti változások a nemzetközi szinten is összehangolt cselekvésért

A kormány célja, hogy minél gyorsabban átálljon az innovatív, zöld, digitalizált, a saját hulladékát is feldolgozni képes, úgynevezett körforgásos gazdaságra - hangsúlyozta hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Ismét meghirdeti a kormány az építőipari vállalkozásokat segítő ÉPÍTŐ-programot

Tizenkét milliárd forintos támogatási programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az építőipari ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelésére.