A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása - közölte hétfőn az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az MTI-vel.
A zöld energetika piaca 2050-re várhatóan nyolcszorosára bővül, örvendetes, hogy Magyarország nem követője, hanem éllovasa a fordulatnak - mondta György László kormánybiztos hétfőn Veszprémben, sajtótájékoztatón.
A munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településekről középiskolában tovább tanuló diákok ötvennégy százaléka korai iskolaelhagyóvá válik - mondta György László.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot, így 2024 végéig igényelhető lesz az akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a gyermeket nevelő családok részére - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán pénteken megjelent videóban.
Az idén jó helyzetből indult az építőipar, annak köszönhetően, hogy a kivitelező szektor kibocsátása tavaly 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítményének számít.
A Zalaegerszegen elindult gazdaságfejlesztési elképzelések és az ahhoz kapcsolódó felsőoktatási tervek megvalósulásával a város lehet a magyar tudásipar megújításának egyik ékköve - fogalmazott Stumpf István kormánybiztos csütörtökön Zalaegerszegen.
Eredményes a kedden megnyitott Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó, a szakkiállítás két napja alatt már több mint 550 üzleti tárgyalást bonyolítottak le a kiállító cégek - mondta Joó István.
A 10-16 éves korosztály megszólítására, szemléletformálására szolgál a Jövő hősei, ifjúsági élményprogram, amelyre 153 iskoláscsoportban, 4600 fiatalt várnak - mondta Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos.
Világszerte figyelemmel kísérik Közép-Európa legnagyobb környezetipari szakkiállítását, a Planet 2021 Budapestet - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a rendezvény kormánybiztosa, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára.
Pozitívak a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó első napjainak tapasztalatai - közölte az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című szerdai műsorában.
Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök részvételével, koncerttel veszi kezdetét hétfőn este a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a Hungexpón, amelynek már a szervezésénél is kiemelt szempont volt a fenntarthatóság.