Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Tavaszhoz képest mintegy kétszer annyi katona vesz részt most a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokban - mondta a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az önkéntesek bevonásával az idős embereknek nyújtott szolgáltatások - ételkiszállítás, bevásárlás - mellett a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő munkát végzőknek szánt külön juttatással és a tesztelés támogatásával is segíti több város önkormányzata a helybelieket.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Keddtől érvénybe lépett a 65 éven felülieknek biztosított vásárlási idősáv, azonban a drogériák, élelmiszerüzletek és gyógyszertárak teljes nyitvatartási idejében vásárolhatnak az idősek.
Az Európai Bizottság szerdán cselekvési tervet mutatott be, amelynek lényege, hogy a koronavírus- járvány utáni globális helyreállítás során központi szerepet kell biztosítani a nők jogainak, a nemek közötti egyenlőség jegyében.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az elmúlt heti adatokat tekintve az látható, hogy változik a járványgörbe, az azt megelőző hetihez képest kevesebb pozitív esetet regisztráltak - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Ferencz Csaba után két másik játékos és egy stábtag teszteredménye is pozitív lett a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3806 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA (szállodaipari és vendéglátó) ágazatot érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a szektor és a közétkeztetés beszállítóira is a veszélyhelyzettel fennálló védelmi korlátozások időszakára.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Bezárhatják az iskolákat és az óvodákat Szerbiában, miután egy nap alatt megközelítette a hétezret az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az országban - jelentette be Ana Brnabic miniszterelnök a szerbiai közszolgálati televízió szerda reggeli híradójának beszámolója szerint.
Az Európai Unió szerdán új szerződés megkötéséről szóló megállapodást hagy jóvá a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat koronavírus elleni vakcinájának beszerzésére és európai szállítására vonatkozóan - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.
