Ebben a cikkünkben nyolc olyan tágas, nyitott elrendezésű otthont mutatunk be, ahol az építészek különböző padlóburkolatok alkalmazásával határozták meg finoman a főzésre, étkezésre és pihenésre szolgáló területeket.
A cementgyártás jelen pillanatban a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy nyolc százalékáért felelős. Egyes szakértők amellett érveltek, hogy a betonhasználatot teljesen be kell szüntetni, amíg az ilyen szén-dioxid-intenzív, míg mások olyan módszereket dolgoztak ki, amelyekkel kevesebb betont lehe
A McDonald’s globális gyorsétteremlánc megnyitotta az Egyesült Királyság első nettó nulla szén-dioxid-kibocsátású éttermét.
A Kuehn Malvezzi, a Pelletier de Fontenay és a Jodoin Lamarre Pratte Architectes építészstúdiókból álló csapat egy rovarállatkertet és múzeumot hozott létre, amelynek belső terei a bogárlét élethű, testközeli élményét idézik. Az építészek 2014-ben nyerték meg a múzeum tervezésére kiírt nemzetközi ve
A német Henn építésziroda a Drezdai Műszaki Egyetemmel együttműködve elkészítette a világ első szénbetonból – azaz acél helyett szénszállal megerősített betonból – készült szerkezetét.
A londoni székhelyű építészeti és tervezői stúdió, a Studio McW építésziroda egy 18. századi cambridgeshire-i házat egy sor nyeregtetős bővítéssel egészített ki, kő és fa felhasználásával, mely paletta tökéletesen harmonizál a meglévő épület vidéki jellegével.
Paul Cocksedge, brit tervező magas szén-dioxid-kibocsátású szénből készült szobrot állított ki a liverpooli katedrális belsejében. A hat méter széles installáció az emberiség fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségére kíván rávilágítani.
A “The Concrete factory”projektben az ipari találkozik a kreatívval; az épület, mely egykor betongyárként működött, a Litván főváros, Vilnius régi ipari negyedében található. A területet teljes egészében a szovjet időszakban országszerte széles körben épített lakótömbökhöz szükséges különböző betone
Szaúd-Arábia nyilvánosságra hozta a 400 méter magas, Mukaab nevű kocka alakú felhőkarcoló első látványterveit, melyet a rijádi Murabba belvárosi terv részeként készülnek megépíteni, várhatóan 2030-ra!
Az olasz Dyaqua cég kifejlesztett egy olyan módszert, amellyel a napelemeket úgy lehet előállítani, hogy azok hasonlítsanak az olaszországi hagyományos épületek tetején gyakori hordós agyagcserepekre. A cég innovatív technológiája fontos szerepet játszhat a történelmi helyszínek fenntartható újjáépí
Otthonunk beltéri falai nem csupán térelválasztásra szolgálnak. A feldíszítésükkel lehetőségünk van igazán különleges hatást kölcsönözni bármelyik felületnek. Napjaink hatalmas falburkolat kínálatában azonban nem egyszerű megtalálni a számunkra legjobb megoldást, legyen szó árnyalatról, mintáról vag
Természetes kő és tölgyfa kombinációja hozza vissza a fényt és a melegséget egy régi parasztházba, melyet a Pablo Muñoz Payá Arquitectos újított fel.