A kanadai Bruce Liu nyerte a varsói Chopin Nemzetközi Zongoraversenyt

Bruce (Xiaoyu) Liu kanadai művész lett a győztese a világ egyik legnépszerűbb zongoraversenyének, az idén 18. alkalommal megrendezett Chopin Nemzetközi Zongoraversenynek - döntött csütörtökre virradóan a zsűri.

Rejtélyes okokból "eltemették" az Apostolok templomát egy középkori földrengés után

Rejtélyes módon a földbe temették az Apostolok templomának maradványait, miután 747-ben egy földrengés elpusztította a Péter és András apostol szülőfalujában emelt nagyszabású bizánci épületet - adta hírül szerdán a Háárec című izraeli napilap honlapja.

Blaskó Balázs rendezésével indul a keresztény színházi fesztivál

November 3-án Blaskó Balázs rendezésével, Csiky Gergely A nagymama című darabjával kezdődik a VII. Keresztény Színházi Fesztivál az Újszínházban; a vasárnapig tartó rendezvényen az előadások mellett beszélgetésekkel, kiállítással és zenei programokkal is várják az érdeklődőket.

Kazamatákat tettek látogathatóvá a füleki várban

Három kazamatát újítottak fel és tettek látogathatóvá a füleki várban - közölte a dél-szlovákiai város hivatala az MTI-vel kedden.

Pet Shop Boys-koncert lesz jövő júliusban a Budapest Parkban

Jövőre ismét Magyarországon koncertezik a Pet Shop Boys.

Mel Gibson is szerepel a John Wick-előzménysorozatban

Az Oscar-díjas Mel Gibson is szerepel abban a háromrészes tévésorozatban, amely a John Wick-filmekben megismert Continentalról, a bérgyilkosok hoteljéről szól.

Fejlesztések a Makovecz Házban

Számos fejlesztés történt a Makovecz Központ és Archívumban a Kossuth-díjas építész halálának tizedik évfordulójára.

További neves előadók a programban

További neves eladók szerepelnek az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjában.

A forradalom falusi történései elevenednek meg a Skanzenben

Az 1956-os forradalom időszakának falusi történései elevenednek meg a szentendrei Skanzenben október 23-án és 24-én Történelem és mindennapok vidéken címmel.

Székelyföldi múzeumokban digitalizál a Néprajzi Múzeum

Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után hétfőn Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson kezdik meg a néprajzi tartalmak digitális fejlesztését a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársai.

Átadták az első "környezetvédelmi Nobel-díjakat"

Costa Rica-i, indiai és bahamai projekt is volt a vasárnap első ízben átadott Earthshot Prize nyertesei között.

Zongorakoncerttel és Liszt-kiállítással ünnepelnek Bukarestben

Zongorakoncerttel és Liszt Ferencnek a mai Románia területén tett koncertkörútjának emléket állító kiállítással ünnepli a Liszt Intézet bukaresti központja az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóját - közölte hétfőn az intézet.