Ricky Martin lesz a sztárvendége idén a Napi Mázli Szuperkoncertnek, amelyet szeptember 21-én rendeznek meg a fővárosban, a Hősök terén - jelentette be Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a programról szóló sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Sztanó Hédi ". én színházban gondolkodom" - Mihályi Gábor koreográfus portréja című filmje nyerte a sztánai Nemzetközi Népismereti Filmszemlén a felnőtt kategória első díját.
Kedden ünnepli Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő 70. születésnapját.
Az idén az opera áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában, amelyen szeptember 2-8. között szimfonikus koncert, operaelőadás, orgonazene, filmvetítés, családoknak és gyermekeknek szóló zenés események várják a közönséget több helyszínen.
Vittorio De Sica Nápoly aranya című, digitálisan felújított filmjének vetítésével emlékezik meg a szerdán megnyíló 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az olasz filmrendező halálának 50. és a film születésének 70. évfordulójáról - közölték a szervezők kedden a feszivál honlapján.
Hetvenéves korában, hétfőn elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a József Attila Színház kedden az MTI-vel.
Hat nagyszínpadi produkcióval készül a 2024-2025-ös évadra a Hevesi Sándor Színház, amelynek műsorán vígjáték, történelmi dráma, musical és bűnügyi komédia is szerepel - közölte a teátrum igazgatója a hétfői évadnyitó társulati ülésen.
Ismét pályázatot hirdet fiatal íróknak az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG); a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 15.
Megközelítette a 250 ezer főt az elmúlt héten lezajlott 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) látogatóinak a száma, a jövő évi rendezvényt 2025. augusztus 17. és 24. között tartják - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház igazgatója veszi át a szentesi Tóth József Színház vezetését - tájékoztatta a kulturális intézmény hétfőn az MTI-t.
A hazai 30 galéria mellett 12 magasan jegyzett európai galéria, valamint a legkeresetebb művészek is bemutatkoznak a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásáron (BCT) szeptember 26. és 29. között a Bálnában, Budapesten.
Megjelent a huszadik CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramja: a tizenhat film mindegyike a filmfesztiválon debütál Magyarországon - közölték az MTI-vel a szervezők csütörtökön.