Jótékonysági koncertet ad november 11-én a Parno Graszt nehéz helyzetű gyerekek megsegítésére.
Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.
Verseskötettel jelentkezik Bereményi Géza október végén.
Öt eddig kiadatlan dallal egészíti ki idén megjelent albumát a Rolling Stones.
A Jagelló-kort mutatja be külföldi és hazai intézményektől kölcsönzött 330 tárgy segítségével a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) november 24-től látogatható tárlata.
Megyünk vagy maradunk - mesék és dalok '56-ról című új műsorát a forradalom évfordulójának szentelte Bornai Tibor.
Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense szerdán az MTI-vel.
Kiállítás nyílik a szegedi papucs múltjáról és jövőjéről csütörtökön a szegedi Kiss Kunszt Galériában.
A festmények mellett ritka, szecessziós Zsolnay-kerámiák is szerepelnek a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióján, amelyet október 18-án rendeznek meg a Budapest Kongresszusi Központban.
Véget ért a Sziget fesztivál részvételével, az EU Kreatív Európa programja keretében támogatott kétéves GrassrEUts projekt, amelynek keretében fiatal előadók (Magyarországról a Sonya zenekar és Saya Noé) kaptak lehetőséget nemzetközi fesztiválfellépésekre.
Háromnapos jubileumi programsorozattal, benne könyvbemutatóval, vendégelőadásokkal, Szabó Balázs koncertjével és 40 százalékos jegykedvezménnyel ünnepli hivatásossá válásának 40. évfordulóját a kecskeméti Ciróka Bábszínház október 16. és 18. között.
Csütörtökön kezdődik a díjnyertes filmeket felvonultató Szemrevaló Filmfesztivál, amely a német nyelvterület legfrissebb alkotásaiból kínál válogatást eredeti nyelven, magyar felirattal.