November 20-án rendezik meg Magyarország legnagyobb terrasztikai és akvarisztikai börzéjét a Fővárosi Művelődési Központban.
Lezárult a Szent Márton-év Pannonhalmán pénteken.
Múltbeli sikereire is visszatekint, de vadonatúj dalokat is tartalmaz az Animal Cannibals pénteken bemutatott új albuma, az 1111. A magát a hazai hiphop-színtér "őskövületének" nevező duónak ez a tizenharmadik lemeze.
Herendi Gábor filmrendező a tervek szerint nyáron kezdi el forgatni a népszerű magyar vígjáték harmadik részét, a Valami Amerika 3-at, amelyre 8,87 millió forint támogatást ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság.
Kézműves termékekkel és minőségi gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket péntektől a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.
Leonard Cohen az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb költője volt, bár rockelőadóként tartották számon, akárcsak a közelmúltban Nobel-díjat kapott Bob Dylant - mondta Fábri Péter szövegíró, író, költő az MTI-nek.
Kínában lép fel a Vígszínház társulata: pénteken, szombaton és vasárnap este egy nemzetközi színházi fesztiválon Nádas Péter Találkozás című darabját adják elő Kuangcsouban.
Pusztay János és Pomozi Péter nyelvész kapja idén a Lőrincze-díjat, amelyet a magyar nyelv napja alkalmából vehetnek át az Anyanyelvápolók Szövetsége (ASZ) ünnepi gáláján vasárnap, a Pesti Vigadóban - közölte a szervezet az MTI-vel.
Charlotte Riley kapta Kate Middleton szerepét a III. Károly király című, díjnyertes brit színdarab tévéfeldolgozásában - adta hírül szerdán a BBC News.
Egy éven át tartó rendezvénysorozattal emlékeznek meg a 65 éve elhunyt Sigmund Rombergről, az amerikai operett és musical úttörőjének számító, nagykanizsai születésű zeneszerzőről.
A német és a lengyel orchideatársaság tagjai lesznek a csütörtöktől vasárnapig tartó őszi orchidea- és broméliakiállítás vendégei a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár városligeti épületegyüttesében.
Vadvilág címmel negyvenedik stúdióalbumát készítette el Koncz Zsuzsa. A népszerű énekesnő az anyagot március 11-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be.
