Előadás közben szakadt le a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja, többen megsérültek - írta a BBC hírportálja csütörtökön.
Életmű-konferenciával emlékeznek pályatársai, tisztelői Oláh János (1942-2016) József Attila-díjas magyar költőre, íróra és szerkesztőre a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) csütörtökön Budapesten.
Spanyolország lesz a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa; a seregszemlét 2020. április 23. és 26. között rendezik a Millenáris parkban.
November 15-én a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában vesznek végső búcsút Jeney Zoltán zeneszerzőtől, akit az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekint.
Lampionos felvonulással, díjátadó gálával és országos kirakodóvásárral idézik fel a hétvégén Szombathelyen Szent Márton alakját - közölték a rendezvények szervezői az MTI-vel.
A dzsessz történetének egyik legnagyobb dívája hat évtizedes pályafutását mutatja be az Ella Fitzgerald: Just One of Those Things című zenés dokumentumfilm, amelyet csütörtöktől játszanak a hazai mozik.
Az igazságszolgáltatás visszáságairól ír Vízenjárók című új szatirikus regényében Medveczky Balázs.
Száznál is több 1945 és 2000 között készült alkotást, köztük kortárs klasszikusok, többek között Lakner László, Nádler István vagy Keserü Ilona műveit kínálja a Virág Judit Galéria aukciója, amelyet november 17-én tartanak a Budapest Kongresszusi Központban.
Megnyílik a X. Krosnói Nemzetközi Lenszövő Biennále anyagát bemutató kiállítás csütörtökön Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
Bodor Ádám és Czakó Gábor írók nyerték el a Nemzet Művésze díjat - jelentették be kedden a Pesti Vigadóban.
Idén is megrendezik a Márton-napi újborfesztivált és libatort a szentendrei skanzenben, ahol a Szent Márton-napi népszokások mellett Szent Hubertus alakja is megelevenedik a hétvégén.
Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron éled újra november második felében az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválja - jelentette be egy hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató, az UTE elnöke.