Új tagokat választott szakosztályaiba a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén - tájékoztatta az MTA az MTI-t.
Elhunyt Dan Reisinger, ismert magyar ajkú izraeli grafikus kedden - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.
Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz.
A Nemzeti Színház társulatának beregszászi János vitéz-bemutatójával elindult a magyar kormány támogatásával szervezett Kárpátaljai KultúrKaraván program, amelynek célja, hogy az elkövetkező években megismertesse Kárpátalján a magyar nemzeti magaskultúrát.
Andy Vajna (1944-2019) gyűjteményét és filmes relikviáit is elárverezi régi mesterek, 19. és 20. századi festmények, műtárgyak, bútorok és ékszerek mellett a Nagyházi Galéria jubileumi, 250. karácsonyi aukcióján.
Meghirdette a 38. Magyar Sajtófotó Pályázatot Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztálya; a jelentkezők december 17-től küldhetik el pályaműveiket.
Kitiltották a Katona József Színházból az egyik szerződéses munkatársat, mivel a budapesti színház vezetőségének tudomására jutott, hogy többször is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett a többi dolgozóval szemben - közölte a teátrum a Facebook-oldalán.
A komatál hagyományát népszerűsítő programot hirdetett a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek célja a közösség- és hagyományteremtés.
Személyes tárgyakon, archív fotókon, mozgóképeken, valamint ruhákon keresztül mutatja be Rotschild Klára (1903-1976) magyar divattervező életét és munkásságát a Magyar Nemzeti Múzeum szombattól látható új időszaki kiállítása Budapesten a Geraldine-házban és a múzeum főépületében.
A Drezdai Állami Színházzal közösen mutatja be Bertolt Brecht és Paul Dessau Kurázsi mama és gyermekei című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik - mondta el Kemecsei Lajos főigazgató pénteken újságíróknak Budapesten.
Pénteken kezdődik a 18. Tihanyi Garda Fesztivál, a háromnapos rendezvényen egyebek mellett halsütéssel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, főzőversennyel várják az érdeklődőket - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a program szervezője.