Két kiállítás mutatja be Szeged történelmét abból az alkalomból, hogy a település háromszáz éve kapta vissza a szabad királyi városi rangot - közölte Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese az MTI-vel.
Virágokkal díszített, mécsesekkel kivilágított kishajók, csónakok és ladikok kísérik május 18-án, sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, Baján.
Első alkalommal tartják a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megújult kertjében a Múzeumok Majálisát, melynek keretében több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézművesvásár várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap.
A közösségépítésre helyezik a hangsúlyt az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban.
Rekordáron, 110,7 millió dollárért (32 milliárd forint) kelt el Claude Monet Kazlak című festménye egy kedd esti New York-i árverésen.
A közintézmények, múzeumok, könyvtárak adatbázisait összekötő digitális névtér rendszert hoz létre az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
Angol nyelvű színjátszó találkozót rendeznek Debrecenben három hazai és öt külföldi színjátszó csoport részvételével május 16. és 18. között - jelentették be a szervezők kedden a Csokonai Színházban.
Orbán Viktor jelenlétében adták át kedden a Szabolcs utcában az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) Liget Budapest projekt keretében elkészült épületét.
A tatabányai Jászai Mari Színház a következő évadban a megszokott hat helyett nyolc, felnőtteknek szóló új darabot állít színpadra - közölte hétfői sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatója.
Esélyegyenlőségi művészeti gálát rendez május 19-én a fővárosi Aranytíz Kultúrházban a Mozdulj! Közhasznú Egyesület.
Hetedik alkalommal rendeznek Mesefesztivált Vecsésen május 18-19-én, emléket állítva Bálint Ágnes munkásságának.
Több mint háromszáz kötet jelenik meg az idei jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhétre.