Számos visszatérő résztvevővel, több mint 40 zenélő szerkezettel rendezik meg ezen a hétvégén a verklifesztivált Keszthelyen - közölte a szervező Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.
Egy évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kétmilliárd forintot érő kollekcióját, köztük Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kádár Béla alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Remekművek egy magángyűjteményből címmel csütörtöktől látható Budapesten a Virág Judit Galériában.
Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn, a legjobb előadás díját a nyíregyházi színház Mohácsi János rendezte Illatszertár című produkciója nyerte el, a legjobb társulat díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház érdemelte ki Volpone című előadásával.
A Színjátékok 200 éve szlogen jegyében zajlik majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2018/19-es évada, amelyben tizenegy bemutatót terveznek és a város színjátszásának kétszáz éves jubileumát ünneplik.
Az év végéig virtuális könyvespolcok jelennek meg az összes moszkvai metróállomáson, valamint a szerelvények kocsijaiban - közölte pénteken weboldalán az orosz főváros polgármesteri hivatala.
"A negyvenkét kakapó. A hét ufonauta. A hat ufó. És a gépelő majom" címmel nyílik kiállítás Donka Gergely képzőművész munkáiból csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a nyitott műtermi sorozat keretében.
Ezen a hétvégén rendezik meg a 16. Budavári Könyvünnepet a budai Várban a Szentháromság téren, ahol a könyvbemutatók, dedikálások és író-olvasó találkozók mellett kulturális, zenei és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket péntek délutántól vasárnap estig.
Negyvenedik évadát kezdi a Győri Balett társulata idén, az új szezonban két bemutatót tartanak, és további hat darab marad műsoron - közölte a társulat igazgatója csütörtökön az évadnyitó társulati ülésen Győrben.
Több méter magas betonfallal vehetik körül Berlin történelmi belvárosának egy részét, hogy megtarthassák Ilja Krzsanovszkij orosz rendező 2005 óta készülő titokzatos alkotása, a DAU világpremierjének négy hétig tartó első rendezvénysorozatát.
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben megtartott ingyenes sétával csatlakozik a zsidó kultúra európai napjához vasárnap.
Élményórák a Zsolnay Kulturális Negyedben címmel a tanórák anyagát kiegészítő, azt élményszerűvé tevő ingyenes foglalkozássorozatot indított 850 iskolás gyermek számára a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) - hangzott el a kezdeményezést ismertető keddi sajtótájékoztatón.
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új irodaházát, az MMA Titkárságának új otthonát kedden Budapesten az Andrássy út és a Bajza utca sarkán.