A székelyföldi Borszék fürdővárosban rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet az a multikulturális művészeti fesztivál, amely július 13. és 15. között zajlik az erdélyi városban.
A mátai lovaspályán szombaton kora délután hivatalosan is megnyitották az 52. hortobágyi lovasnapok péntektől vasárnapig tartó programsorozatát.
Kányádi Sándor portréja a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író búcsúztatásán szülőfaluja, a Hargita megyei Nagygalambfalva református templomában 2018. július 7-én.
A Recirquel újcirkuszi társulat idén is fellép az Edinburgh Fringe Fesztiválon, amelyen a My Land című új előadását mutatja be 23 alkalommal augusztus 1. és 28. között.
Csaknem három évtized után vásárolt újra női alkotótól származó művet a londoni National Gallery.
Három koncerttel záruló régi zenei akadémiát rendez hétfőtől a Tolna megyei Miszla Art Kulturális Központ, amely augusztusban képzőművészeti alkotóműhelynek is otthont ad - közölte az intézmény ügyvezetője az MTI-vel.
Ezer székely leány napja Csíkszeredában.
Ismét Magyarországra érkezik Jordániából a Fountain of Love (Szeretet kútja) nevű kórus, az együttes hétfőn Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban, szerdán Budapesten, a Szent István-bazilikában, majd július 14-én a balatonfőkajári református templomban ad koncertet.
Down-szindrómás fiatalok nyitották meg a bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepet az északkelet-spanyolországi Pamplonában pénteken, ahol ezzel kilencnapnyi szüntelen mulatozás veszi kezdetét.
Egyre erősebb szerepet töltenek be Európában a visegrádi országok, a szövetség gazdaságilag és kulturálisan is a motorja tud lenni a kontinensnek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.