Javaslatot tett az Európai Bizottság az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés keretszabályozásának megújítására, felhasználva a programnak köszönhető több mint 40 éves tapasztalat tanulságait - közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
Megnyílt csütörtökön a londoni British Museumban a bayeux-i kárpitot bemutató kiállítás.
A budapesti Zeneakadémián a Danubia Zenekarral, majd a pécsi Kodály Központban szólókoncerten lép fel Olga Kern világhírű orosz-amerikai zongoraművész.
Konferenciával, néptánctalálkozóval és főzőversennyel rendezik meg a Kiskunfélegyházi Libafesztivált
Gasztronómiai és kulturális programokkal, valamint a víziszárnyas-ágazat időszerű kérdéseit tárgyaló szakmai tanácskozással várják az érdeklődőket szeptember 10. és 12. között a Kiskunfélegyházi Libafesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel.
Két megbízatása van a Színház- és Filmművészetért Alapítvány (SZFE) kuratóriumának, egy hivatalos és egy társadalmi célú – mondta Kovács András Bálint filmesztéta, a kuratórium új elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió Felkelő című reggeli műsorában.
Évadnyitó rendezvénnyel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap.
Táncszínházi produkcióval, amatőr táncversennyel, bemutatókkal is várják az érdeklődőket a hatodik alkalommal megrendezett pécsi tangófesztiválon, a Nemzetközi Tangó Ünnepen szeptember 18. és 20. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Közel félszáz fegyver és több egyenruha felvonultatásával nyílik kiállítás Fegyverek a századok tükrében címmel a kaposvári a Rippl-Rónai Múzeumban szeptember 10-én - tájékoztatta a közgyűjtemény újkortörténész-muzeológusa az MTI-t.
Két legendás előadótól, a Queen zenekartól és Prince-től is lemezt jelentetett meg a Sony Music.
Mások mellett Beton.Hofi, Co Lee, Pogány Induló, Bongor, Indigo és cserihanna is szerepel a Hallunk titeket címmel hamarosan megjelenő antológiában, amely mai kortárs dalszerzők szövegeit tartalmazza.
Színházlátogatással egybekötött kurzus indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a hallgatók négy darabot láthatnak a Szegedi Nemzeti Színházban, megismerhetik, hogyan készülnek az előadások, a félév végén pedig jegyet is kapnak.
Szeptember 10. és 12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja új évadát a Békéscsabai Jókai Színház.