A Zenés esték a Nagyerdőn hangversenysorozat fuvola és hegedű, illetve vonós és fafúvós gálája mellett az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretében nyolcadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a kortárs zenei énekversenyt Petrovics Emil emlékére.
A budapesti Centrál Színház idei sikerdarabját, a 2:22-t láthatja a közösség hétfőtől több mint másfél héten át esténként a Szigliget Várudvarban.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Mészáros Éva textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta a testület csütörtökön az MTI-vel.
Csaknem 20 település mintegy negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a látogatókat a Zempléni Fesztivál augusztus 11. és 19. között.
Tizenhat év elteltével újra Budapesten lép fel a Coldplay.
Átfogó és több területet érintő kutatási és könyvtári együttműködést kötött az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte az OSZK kedden az MTI-vel.
Több mint 70 ingyenes program: klasszikus és felolvasó színházi előadások, néptáncelőadás, rockopera, gyermekprogramok és koncertek várják az érdeklődőket szerdától vasárnapig Sátoraljaújhelyen és környékén, a Déryné Fesztiválon, ahol fellép többek között a Csík zenekar és a Bohemian Betyars.
Csütörtökön kezdődik a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden, az ArtColony - Cered 2023 témája a tabu lesz.
Augusztus első hétvégéjén 17. alkalommal rendezik meg a PanyolaFesztet a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen - tájékoztatták az MTI-t a szervezők kedden.
A Várkert Bazár Öntőház udvarán hallhatják az érdeklődők Ferenczi György, az 1ső Pesti Rackák és a MAO koncertjét pénteken.
Holnap kezdődik a Veszprémi Régizenei Napok programsorozata, amely tizedik alkalommal kerül megrendezésre július 18. és 29. között Veszprémben és Tihanyban.
Július végén indul az Uránia Nemzeti Filmszínházat működtető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. és a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. (NMI) új országjáró szolgáltatása, a Tájoló mozi.
